Költségvetés - Fidesz: az MSZP 600 milliárd forintot pumpált ki az egészségügyből

Költségvetés - Fidesz: az MSZP 600 milliárd forintot pumpált ki az egészségügyből

Kormányzása alatt az MSZP 600 milliárd forintot pumpált ki az egészségügyből, be akarták vezetni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, miközben a betegellátást leépítették - közölte a Fidesz a szociali...
Csíkszeredára kerültek a gyermekmentő szolgálat által adományozott kórházi ágyak

Csíkszeredára kerültek a gyermekmentő szolgálat által adományozott kórházi ágyak

Csíkszeredára kerültek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) által adományozott kórházi ágyak - mondta Edvi Péter, az NGYSZ elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Edvi Pétert azzal ...
MSZP: sérti az emberi méltóságot az egészségügy jelenlegi állapota

MSZP: sérti az emberi méltóságot az egészségügy jelenlegi állapota

Az MSZP szerint a magyar egészségügy jelenlegi állapota sérti a betegek és az egészségügyben dolgozók emberi méltóságát.Varga László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajt...
Új kórház helyett egészségügyi fejlesztések mellett érvel Óbuda polgármestere

Új kórház helyett egészségügyi fejlesztések mellett érvel Óbuda polgármestere

Nem feltétlenül egy új kórház megépítése lenne a megoldás Buda és az agglomeráció egészségügyi ellátására, hanem a meglévő intézmények fejlesztése - közölte Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a III. kerület po...
3D-s nyomtatással készül Brazíliában az ultrahang - hogy tapintható legyen a soha nem visszatérő pillanat

3D-s nyomtatással készül Brazíliában az ultrahang - hogy tapintható legyen a soha nem visszatérő pillanat

3D-s nyomtatással készítik Brazíliában az ultrahangot, hogy azok a kismamák se maradjanak le a különleges pillanatról, akik nem láthatják, csak tapinthatják.  Azoknak az embereknek, akik nem re...
Zombor: napokon belül vitára bocsátják az új alapellátási törvényt

Zombor: napokon belül vitára bocsátják az új alapellátási törvényt

A háziorvosi tevékenység mentesítését a helyi iparűzési adó alól, a szakorvosi vizsgával rendelkező háziorvosok szakorvosként is történő finanszírozását, illetve az alapellátási szerződések egységesít...
Nem sikerült leváltania a szlovák egészségügyi minisztert az ellenzéknek

Nem sikerült leváltania a szlovák egészségügyi minisztert az ellenzéknek

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: A várakozásoknak megfelelően nem sikerült leváltaniuk Viliam Cislák szlovák egészségügyi minisztert az ellenzéki pártoknak a parlament pénteki, esti órákba h...
Hatvanmilliárd forintot csoportosított át a kormány a kórházak tartozásának rendezésére

Hatvanmilliárd forintot csoportosított át a kormány a kórházak tartozásának rendezésére

A kormány 60 milliárd forintot csoportosított át a kórházak adósságának rendezésére a központi tartalékból.Az erről szóló, a legfrissebb közlönyben megjelent határozat szerint az egészségügyi szolgált...
Szerb napilap: virágzik a korrupció az országban

Szerb napilap: virágzik a korrupció az országban

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Szerbiában minden megvásárolható, a korrupció az élet minden területét átszövi - írta szombati cikkében a Blic című belgrádi napilap.Az újság szerint a ...
Tapolcai választás – Fenyvesi Zoltán: további fejlesztésekre van szükség az egészségügyben

Tapolcai választás – Fenyvesi Zoltán: további fejlesztésekre van szükség az egészségügyben

Az elmúlt időszak egyik legfontosabb eredményének a tapolcai kórházban zajló fejlesztéseket, a választás tétjének pedig a munkahelyteremtést nevezte a hétvégi időközi országgyűlési választáson induló ...
Lázár: induljon konzultáció az új fővárosi kórház tervéről!

Lázár: induljon konzultáció az új fővárosi kórház tervéről!

Konzultációt kell indítani az új budapesti kórház tervével kapcsolatosan - erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón téma volt a tapolcai időközi...
Orvostechnikai beszállítók pénzügyi megoldásokat javasolnak a kórházi tartozások kezelésére

Orvostechnikai beszállítók pénzügyi megoldásokat javasolnak a kórházi tartozások kezelésére

Különböző finanszírozási konstrukciókat javasol a Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ) - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.A szövetség közleménye szerint a kórházak adósságrendezés...