Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és újabb 718 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma is elkerülhetetlen - vélik szerbiai járványügyi szakértők, akik szerint arról kell gondoskodni, hogy a téli hónapokban ne legyen egyszerre sok koronavírus- és influenza-fertőzött - közölte a szerbiai közszolgálati televízió pénteken.
Csehországban csütörtökön már 1382 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami több mint kétszázzal lépte túl az eddigi legmagasabb napi esetszámot - derült ki az egészségügyi tárca honlapján pénteken reggel megjelent legfrissebb adatokból.
Online előtalálkozót tartanak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eredeti, a koronavírus-járvány miatt elhalasztott időpontjában, szeptember 13-tól 20-ig - közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Megkezdte a bécsi egyetemi centrumtól független működését a magyar tüdőtranszplantációs program - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az utóbbi napokban háromszorosára nőtt a mentők által elvégzett koronavírus-mintavételek száma - közölte Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Elhunyt két idős, krónikus beteg, és újabb 476 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Csehországban másodszor lépte túl a napi új igazolt koronavírus-fertőzések száma az ezret a legfrissebb adatok szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Kormányzati támogatással folytatódik a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet fejlesztése, amelynek révén közel 200 millió értékű orvostechnológiai és informatikai eszközbeszerzés történt - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-t.
Ismét elérte az augusztus közepén mért szintet Oroszországban az új koronavírussal fertőzöttek száma, a Covid-19 halálos áldozatainak száma szerdára meghaladta a 18 ezret.
Ismét rekordszámú, ezúttal 216 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt Montenegróban, ahol a járvány első hullámában sem vettek nyilvántartásba egyszerre ennyi új fertőzöttet.
