A Massala társulat Emberek című előadása látható a Trafóban

A Compagnie Massala Emberek című darabja lesz az évad első nemzetközi produkciója szeptember 15-16-án a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Hat bemutatót tervez a 2022/23-as évadra a Karinthy Színház

Hat bemutatót, közte Karinthy Frigyes, Fejes Endre műveit és kortárs darabokat is tervez a 2022/23-as évadra a budapesti Karinthy Színház.

Hat nagyszínpadi bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház az új évadban

Hat nagyszínpadi - ebből öt bérletes - bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a most induló új évadban a teátrum megújult épületében - közölte a színház kedden közleményben az MTI-vel.

Tíz bemutatót, ötven előadást kínál a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Tíz bemutatót, ötven előadást és 11 bérletet kínál az új évadban a Zenthe Ferenc Színház - hangzott el az évadnyitó társulati ülésen hétfőn Salgótarjánban.

A Csiky Gergely Színház kilenc bemutatót tart a következő évadban

A Csiky Gergely Színház kilenc bemutatóval várja a közönséget a 2022/2023-as évadban, a kaposvári teátrum előadásai között musical, komédia, dráma, zenés mesejáték és szatíra is szerepel - tájékoztatta a teátrum közleményben az MTI-t.

Csaknem százezren látták a Szegedi Nemzeti Színház előadásait az idei évadban

Sűrű évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház, a társulat előadásait csaknem százezren látták - közölte Barnák László főigazgató szerdán az évadzáró társulati ülésen.

Turán Road Show a Török Kulturális Intézetben

Turán Road Music címmel előadással egybekötött etnikai zenei koncertet rendeznek április 20-án, szerdán a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Központban.

Szabó Magda önéletrajzi ihletésű művét viszi színpadra a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Magda Az ajtó című regényét állítja színpadra pénteken a Békéscsabai Jókai Színház a Sík Ferenc Kamaraszínpadon - közölte a teátrum csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Sebestyén Márta és zenésztársai koncertje az Urániában

A világszerte ismert előadóművész, Sebestyén Márta "Rózsa nyílik, szegfű hajlik" című világzenei estjével lép az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadára március 6-án.

A cigány folklórból táplálkozó előadást mutat be a Duna Táncműhely

A cigány folklór világából táplálkozó műsort mutat be a Duna Táncműhely március elsején, "El nem múló" címmel a Nemzeti Táncszínház színpadán.

Debussy Pelléas és Mélisande című operáját 50 év után viszi ismét színre az Opera

Debussy Pelléas és Mélisande című operáját 50 év után viszi ismét színre a Magyar Állami Operaház.

Az Operaház két és fél napra elérhetővé teszi A diótörő előadást

Karácsonyi ajándékként bárki számára elérhetővé teszi A diótörő balettprodukció egy korábban rögzített felvételét a Magyar Állami Operaház, amely ünnepi videóklipet is készített társulata közreműködésével.