Magyar sportdiplomáciai sikereket hozott a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága (ICSD) tokiói kongresszusa.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban.
"Tartósan felfüggesztené" a "harmadik világból" az Egyesült Államokba irányuló bevándorlást az amerikai kormányzat - jelentette be az amerikai elnök.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Sinisa Karan, a Milorad Dodik vezette Független Szociáldemokraták Pártjának (SNSD) jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi rendkívüli elnökválasztáson a boszniai Szerb Köztársaságban a választási bizottság előzetes eredményei szerint.
A 16 magyar indulóból négyen-öten a döntő reményében lépnek kötelek közé a pénteken kezdődő budapesti U23-as ökölvívó Európa-bajnokságon Kovács István, a hazai sportági szövetség elnöke szerint.
Nagy öröm újra látni az egységet a magyar súlyemelésben, ez a pozitív visszajelzés igazolja, hogy jó úton járunk – mondta Nagy Péter, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) március végén megválasztott elnöke az MTI-nek.
Hszi Csin-ping kínai elnök kész tovább dolgozni Donald Trump amerikai elnökkel azon, hogy szilárd alapokra helyezzék a kétoldalú kapcsolatokat, és kedvező környezetet teremtsenek mindkét ország fejlődéséhez - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
Megalakult a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) sportolói bizottsága, amelynek az elnöke Szatmári András lett.
Elhunyt Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alapítója és 1991-2006 között elnöke, több szakszervezet és társadalmi szervezet kezdeményezője és választott tisztségviselője - közölte a SZEF hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Sí Szövetség szerdai rendkívüli küldöttgyűlésén titkos szavazással 40 igen, 24 nem és 2 tartózkodás mellett a tagság visszahívta a szervezet elnökét, Csák Leventét.
Sem orosz, sem az amerikai elnök nem akarja, hogy találkozójuk időfecsérlés legyen, a csúcsot alaposan elő kell készíteni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
A gázai fegyveres konfliktus lezárásáról született friss megállapodás újabb bizonyíték arra, hogy Donald Trump igazi békeelnök, a rendezés nyomán ráadásul rövidesen kiszabadulhat az utolsó magyar túsz is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
