A tavaly év végi szokásosnál hosszabb leállásokat követő újraindulás is szerepet játszhatott az ipari termelés januári szerény növekedésében, a következő hónapokban viszont a koronavírus okozta piaci és beszállítási zavarok fékezhetik a növekedést.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Lassult a lakásárak emelkedésének üteme az első negyedévben az euróövezetben és az Európai Unió egészében is.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az amerikai cégek hat negyedév után először csökkentették részvényvisszavásárlási kiadásaikat az első három hónapban.
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye a március végén zárult egy évben 891 milliárd forintot, a GDP 2,1 százalékát tette ki, ezen belül az idei első negyedévben 33 milliárd forint többletet könyveltek el, ami a negyedéves GDP 0,3 százalékának felelt meg.
Az idei első negyedévben 329 millió euró aktívummal zárt a folyó fizetési mérleg, ami az előző két negyedév deficitjével szemben elsősorban az áruforgalmi deficit eltűnésének köszönhető jelentős fordulat, de a felét sem éri el az egy évvel korábbi 665 millió euró többletnek.
A vártnál kisebb mértéken nőtt a munkavégzés költsége az idei első negyedévben az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn publikált kimutatása alapján.
A szlovén gazdaság 3,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
KSH: csaknem kétmilliárd euró többletet termelt a szolgáltatások külkereskedelme az első negyedévben
Az első negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 4,5 százalékkal, importja 3,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az aktívum 1,943 milliárd euró volt, 134 millió euróval több az egy évvel korábbinál.
Az első negyedévében 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Gyorsult a svájci gazdaság növekedése az idei első negyedévben negyedéves és éves összevetésben.
Az előző negyedévi stagnálás után a belső kereslet fellendülésének köszönhetően növekedésnek indult a német bruttó hazai termék az idei első negyedévben a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön kiadott kimutatása alapján.
A CIG Pannónia csoport 8,96 milliárd forint bevételt ért el az első három hónapban a tavalyi első negyedévi 5,91 milliárd forint után, az adózott eredmény 508 millió forint volt, 107 millió forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
