MNB: csökkent a GDP-arányos államadósság az első negyedévben

Az államháztartás úgynevezett maastrichti adóssága az első negyedév végén 29 382 milliárd forint, a GDP 68,3 százaléka volt, 0,7 százalékponttal alacsonyabb, mint a múlt év végén és 3,5 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz mérve.

Az idei első negyedévben 5 százalékkal nőtt a román gazdaság

Az idei első negyedévben 5 százalékkal nőtt Romániában a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet.

Elemzők: ismét meghaladta a várakozásokat a GDP növekedése

Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik ugyanakkor a következő negyedévekben fokozatos lassulásra számítanak.

Lassult a cseh gazdasági növekedés az első negyedévben

Éves összehasonlításban 2,5 százalékra mérséklődött az első negyedévben a cseh gazdasági növekedés a tavalyi utolsó negyedév 2,6 százalékos mutatójához viszonyítva - jelentette be a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) az előzetes adatokat szerdán Prágában.

KSH: 5,3 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

ÖPOSZ: visszaestek a munkáltatók pénztári befizetései

A nyugdíj- és egészségpénztáraknál jelentősen visszaesett a munkáltatói befizetés aránya az első negyedévben, de ezt ellensúlyozta a hozam és az egyéni befizetések gyarapodása.

Nőtt a CEZ bevétele és nyeresége az első negyedévben

Éves összehasonlításban 14 százalékkal 8,3 milliárd koronára (107,9 milliárd forint) nőtt a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nyeresége az első negyedévben.

KSH: 6,2 százalékkal nőtt az ipari termelés az első negyedévben

Az ipari termelés márciusban 8,0 százalékkal, az első negyedévben 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Elemzők: az ipari termelés első negyedévi fellendülése a GDP növekedését is emelte

Az ipari termelés növekedési ütemének gyorsulása érdemben növelte a szektor hozzájárulását az első negyedévi GDP-növekedéshez - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatait kommentálva.

Romániában nőtt a turisták száma, a külföldieké azonban csökkent az első negyedévben

Romániában 5,8 százalékkal 2,317 millióra nőtt a turisták száma az első negyedévben, ezen belül a külföldiek száma 7,7 százalékkal 443 900-ra csökkent, a belföldieké azonban 9,7 százalékkal 1,873 millióra nőtt - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

KSH: nőtt az új lakások építése az első negyedévben

Az idei első negyedévében 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Hat éve a legkevesebb okostelefon fogyott az idei első negyedévben Kínában

Kínában három százalékkal hat éves mélypontra zsugorodott az első negyedévben az okostelefonok értékesítése a Canalys piackutató vállalat kimutatása szerint.