A Leszállás Párizsban című vígjátékkal nyitja nyolcadik évadát június 15-én a Szarvasi Vízi Színház.
Az emberközpontú tudomány témakörét járja körbe november elejétől egy hónapon át előadásokkal, kiállításokkal és konferenciákkal a magyar tudomány ünnepének idei rendezvénysorozata.
Színházi előadások, koncertek, kiállítások, családi programok és matinék várják az érdeklődőket a Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon augusztus 30. és szeptember 3. között.
Több mint 104 ezren látták eddig a kecskeméti Katona József Színház 2016/2017-es évadának előadásait, de a vendégszereplésekkel és szabadtéri előadásokkal a nézők száma a nyár végére elérheti a 120 ezret is - mondta a teátrum igazgatója a szombati évadzáró társulati ülésen.
Csaknem 52 ezer néző látta a veszprémi Pannon Várszínház idei évadának eddigi előadásait, a nyári előadásokkal együtt várhatóan meghaladja majd a nézőszám a tavalyi 58 ezret - közölte a színház igazgatója hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján.
Exkluzív előadásokkal és koncerttel várja a közönséget június 8. és 17. között A POSZT bemutatja című sorozat, amelyet a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjával párhuzamosan a pécsi Kodály Központban rendeznek meg.
A csillagászat és az űrkutatás aktuális kérdéseit körüljáró előadások, planetáriumi bemutatók, távcsöves megfigyelések és gyerekprogramok várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat március 6. és 12. között.
Kapás Dezső novelláiból készült kisfilmek láthatók október 23-án, vasárnap a Pesti Színház előadásában, amellyel a Vígszínház társulata az 1956-os forradalomra emlékezik.
A Vígszínház nagyszínpadán...
Több mint 130 esemény, kiállítások, termékbemutatók, előadások, aukciók és szakmai programok várják a látogatókat a 2016-os Design Héten, amelynek díszvendégei az idén 25 éves visegrádi együttműködés ...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, Kult, Gasztronómia
Táplálkozási tanácsadással, csoportos jógaórákkal és ételkóstolókkal várják egyebek mellett a látogatókat a Vegetáriánus fesztivál szerevezői, augusztus utolsó hétvégéjén, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbány...
A hazai színházak és színtársulatok tizenhat produkcióját láthatja a közönség az augusztus 26-tól szeptember 3-ig tartó Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában.Kirják Róbert, a szervező és az elő...
Hetvennél is több helyszínen ünneplik felolvasásokkal, előadásokkal, rajzversenyekkel és játékos foglalkozásokkal szeptember 30-án a magyar népmese napját.
Hatvankét magyarországi és kilenc határon...
