Az export euróban számított értéke 2024. decemberben 0,5, míg az importé 7,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
Novemberben a kivitel volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a behozatalé 2,8 százalékkal meghaladta azt.
A külkereskedelmi termékforgalom egymilliárd eurós többlettel zárt októberben, az előző havihoz képest az export kiigazított volumene 1,3, az importé 1,4 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése alapján hétfőn.
Elindult a a Demján Sándor Program keretein belül az EXIM exportösztönzési hitelprogram és a kifektetési hitel és tőkeprogram, a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelése és exportképességük erősítése érdekében.
Októberben az export euróban számított értéke 0,8 százalékkal mérséklődött, az importé 0,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Szeptemberben 949 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző havihoz képest az export kiigazított volumene 0,9, az importé 0,8 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024 harmadik negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 4,2, importja 1,9 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Románia kilenchavi külkereskedelmi mérleghiánya 15 százalékkal nőtt – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024 augusztusban az export euróban számított értéke 4,1, az importé 4,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
Júliusban a kivitel volumene 4,9, a behozatalé 7,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
2024 júliusban az export euróban számított értéke 4,3, az importé 7,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest.
2024. júniusban a kivitel volumene 8,1, a behozatalé 5,2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
