Az olasz autóipar mellett a prosecco és a parmezán exportját sújthatja leginkább az amerikai vámok bevezetése

Az autóipar mellett az olasz agrártermékek, többek között a prosecco bor és a parmezánsajt exportját veszélyezteti az Egyesült Államokban tervezett vámok bevezetése a Confagricoltura mezőgazdasági szervezet szerdai adatai szerint.Az Európa, ezen belül is Olaszország és az Egyesült Államok közötti termékexport is szerepel a napirenden J.D. Vance amerikai alelnök április 18. és 20. közötti római látogatásán, amit a vámok tervezett bejelentése előtt, kedd este hoztak nyilvánosságra.

Luca Zaia, az agrárhatalom tartománynak számító Veneto kormányzója, a Liga jobboldali kormánypárt politikusa szerint a tárgyalás hozhat megoldást.

"Az európai fenyegetések nem vezetnek sehova. Az utóbbi öt évben, a pandémia és az ukrajnai háború után, a vámháború lehet a harmadik csapás számunkra" - nyilatkozta Zaia. Massimiliano Giansanti, a Confagricoltura agrárszövetség elnöke a Corriere della Sera napilapban elmondta, az Egyesült Államok a második legnagyobb piacot képviseli Olaszország számára. Az Egyesült Államokba exportált olasz agrár-élelmiszeripari termékek értéke tavaly megközelítette a 8 milliárd eurót.

Ebből 2 milliárdot a borok tettek ki, de a vámok bevezetése sújthatja az olívaolaj, a tészta, a sajtok exportját is. Giansanti úgy vélte, a kiváló, minőségi és jobban ismert termékek egy ideig igyekeznek majd alkalmazkodni, de a tervezett vámok mindenkit egyformán károsítanak. A védett eredetű parmigiano reggiano parmezán sajtot említette, amelynek az Egyesült Államok az első számú külföldi piaca, valamint a Campania tartományban előállított bivaly-mozzarellát, amelynek része az amerikai exportban tavaly megközelítette a 7 százalékot.

Ettore Prandini az 1,6 millió tagot számláló Coldiretti termelői szövetség elnöke szerint a Veneto és Friuli-Venezia Giulia régiók prosecco-exportját is veszélyeztetik a vámok. A fehér habzóbor számára évtizedekbe telt, amíg a pezsgők és borok mellett piaci részt tudott szerezni: tavaly az üvegek több mint 20 százaléka az amerikai üzletekbe került.

Az Illy Caffe ügyvezető igazgatója Cristina Scocchia bejelentette, hogy ha a vámok a kávészektort is elérik, akkor termelésük egy részét az Egyesült Államokba helyezhetik át.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com