A Pécsi Tudományegyetem (PTE) idén a 42. helyen végzett a környezettudatos egyetemek csaknem ezer intézményt számláló világrangsorában, és ezzel megmaradt a "legzöldebb hazai egyetemnek".
A következő években több milliárd forint megtakarítást érhet el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) annak köszönhetően, hogy kormányzati segítséggel egy összegben kiválthatta a 2007 és 2009 között kötött létrejött ppp-konstrukciójú szerződéseket - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Megéri fiatalnak lenni, sokkal nagyobb lehetőségek állnak előttük a felsőoktatási modellváltással, mert a hallgatók lesznek leginkább a fókuszban és versenyképes tudást kaphatnak.
Öntesztet készített az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy segítsen a felsőoktatási modellváltásban érintett alapítványok vezetőinek felmérni, megfelelően felkészültek-e a feladatok ellátására.
A modellváltás ahhoz hasonló lendületet ad a magyar felsőoktatásnak, mint a múlt század 20-as éveiben a Klebelsberg Kuno nevével fémjelzett korszak - jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken Budapesten.
Többek között gyógyszerfejlesztést, az immunrendszert, a fenntartható környezetet és a gazdaság fellendítését, valamint az agy működésének és betegségeinek vizsgálatát érintő kutatásokat végeztek el az elmúlt hónapokban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei.
Számolni kell azzal, hogy a kihívások korát éljük - jelentette ki a pénzügyminiszter az Óbudai Egyetemen, a Magyar Tudomány Ünnepe záróeseményén kedden.
A felsőoktatás megújult, a gazdasági igényekre nyitottabb struktúrában működik, és olyan új finanszírozási rendszert alakítottak ki, amely "Európa élvonalába repít bennünket" - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.
Átadták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gazdaságtudományi Karának új, 200 fő befogadóképességű - heti 10 ezer vizsga lebonyolítására alkalmas - teljesen digitalizált vizsgaközpontját szerdán Budapesten.
A Soproni Egyetemmel is együttműködési megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) annak érdekében, hogy az egyetemisták is tudatosabban kezeljék a létrehozott szellemi tulajdonukat és megtanulják, miként tudják azokat hasznosítani - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
A visegrádi országok felsőoktatási képzéseinek automatikus, kölcsönös elismeréséről írtak alá szándéknyilatkozatot az országok képviselői pénteken Győrben.
Péntektől lehet jelentkezni a 2022 februárjában induló keresztféléves felsőoktatási képzésekre.