Bodrogi Richárd: minden feltétel adott az Erasmus-program őszi és tavaszi lebonyolításához
Minden feltétel adott ahhoz, hogy az őszi és a tavaszi félévben is megvalósuljanak a mobilitási programok az Erasmus-program keretrendszerén belül, ehhez a források rendelkezésre állnak - mondta a programot kezelő Tempus Közalapítvány főigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.Bodrogi Richárd közölte, jelenleg 50 magyar felsőoktatási intézmény vesz részt az Erasmus-programban, ebből 21 intézmény modellváltott. A 29 nem modellváltott intézmény értelemszerűen nem szembesült nehézségekkel a program lebonyolításában, a modellváltott egyetemek esetében pedig a kormány 1,8 milliárd plusz forrást biztosított a mobilitási programokhoz, amelyet a közalapítvány kuratóriuma augusztusban szét is osztott - ismertette a főigazgató.
Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora arról beszélt, hogy idén szeptemberben új tantervi hálót vezettek be az egyetemen, amelynek köszönhetően százszázalékos kreditelismerést biztosítanak a mobilitási programokban részt vevő hallgatóknak az alap-, a mester- és a PHD-képzésben is. Emellett az egyetem a modellváltásból származó többletbevételéből megemeli a külföldön tanuló hallgatók megélhetési ösztöndíját, havi száz eurót adnak még pluszban saját forrásból a hallgatóknak a külföldi megélhetés finanszírozására - közölte a rektor.
Kiemelte, ezekkel a döntésekkel is szeretnék növelni a hallgatókban a mobilitási kedvet, mivel a nemzetköziesítés egyik fontos elemét képezi a hallgatók külföldi tanulmánya.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások