Újabb terrortámadásokkal fenyegeti az Iszlám Állam Rómát és a Vatikánt

Az olasz fővárost és Ferenc pápát fenyegető több videofelvételt tettek közzé az Iszlám Államhoz (IÁ) tartozó terroristacsoportok internetes oldalaikon.
Robbantással fenyegetőző szegedi férfi ellen indult eljárás

Robbantással fenyegetőző szegedi férfi ellen indult eljárás

Az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását annak a szegedi férfinak, aki robbantással fenyegetőzött a Tisza-parti városban és kijelentéseihez arab kifejezéseket is fűzött - tájékoztatta a ...
Vádat emeltek a nagyfai fogolyzendülés ügyében

Vádat emeltek a nagyfai fogolyzendülés ügyében

Fogolyzendülés bűntette miatt vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a tíz idegenrendészeti őrizetessel szemben, aki tavaly ősszel követett el bűncselekményt a nagyfai táborban - tájékoztatta...
A NATO és az EU is elítéli a rakétakilövést

A NATO és az EU is elítéli a rakétakilövést

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, valamint Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is közlemény útján ítélte el vasárnap az észak-koreai rakétakilövést. Stoltenbe...
Az ajtó kinyitásával fenyegetőzött egy Belgrádba tartó repülőgép utasa

Az ajtó kinyitásával fenyegetőzött egy Belgrádba tartó repülőgép utasa

Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött - számolt be ró...
Öngyilkossággal fenyegetőztek az illegális bevándorlók - nem kell nekik Svédország!

Öngyilkossággal fenyegetőztek az illegális bevándorlók - nem kell nekik Svédország!

„Vízbe ugrunk, ha regisztrálni kell”! A megszállás szagú idézet szerint nem jó irány Svédország a migránsoknak. Nekik újabban Finnország és Norvégia kell! Az illegális bevándorlók azzal zsarolták a h...
A jeruzsálemi boltosok perrel fenyegetőznek a szombati boltbezárások miatt

A jeruzsálemi boltosok perrel fenyegetőznek a szombati boltbezárások miatt

Perrel fenyegetik a főpolgármestert a jeruzsálemi boltosok, mert vallásos nyomásra megpróbálja bezáratni a belvárosban az egyelőre szombaton is működő éjjel-nappali üzleteket. A boltosok Nir Barkat...
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a veszprémi egyetem felrobbantásával fenyegetőző férfi

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a veszprémi egyetem felrobbantásával fenyegetőző férfi

Jogerősen egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Veszprémi Járásbíróság csütörtökön azt a férfit, aki 2014 júniusában a veszprémi Pannon Egyetem és annak kollégiuma felrobb...
Felfüggesztett börtönre ítélték az utcai lámpákat kilövő árpádhalmi férfit

Felfüggesztett börtönre ítélték az utcai lámpákat kilövő árpádhalmi férfit

Jogerősen két év, a végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék szerdán egy árpádhalmi férfit, aki egy átalakított légpuskával szétlőtt több utcai lámpát a...
Késsel támadt a Jack Sparrownak öltözött őrült

Késsel támadt a Jack Sparrownak öltözött őrült

A Karib-tenger kalózai forgatásán jelent meg a rejtélyes támadó.Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt az ismeretlen férfit, aki Jack Sparrow jelmezbe öltözve zavarta meg a Karib-tenger kalózai ötödik ré...
Beperelnék a szállodák az olasz időjárási internetes portálokat

Beperelnék a szállodák az olasz időjárási internetes portálokat

Emilia-Romagna tartomány tengerparti szállodái azért terelnék bírósági útra az időjárás ügyét, mert megelégelték, hogy az elriasztó meteorológiai előrejelzések miatt kevesebb a vendég.Meteoterroristák...
Háborúval fenyegetőzik Észak-Korea az „Interjú” című film miatt

Háborúval fenyegetőzik Észak-Korea az „Interjú” című film miatt

Októberben mutatják be a hollywoodi filmet, amiben két amerikainak végeznie kell Kim Dzsong-Unnal.A kommunista Észak-Koreát vasmarokkal a kezében tartó Kim Dzsong Un nem az üldözési mániája miatt gond...