Egyeztetéseket tart szükségesnek a Fidesz azoknak a január 1-jétől díjköteles útszakaszoknak az ügyében, amelyek esetében a helyi képviselők és polgármesterek sem értenek egyet a díjfizetési kötelezet...
A február 16-ai héten módosítja az Országgyűlés az alkoholok jövedéki biztosítékát szabályozó törvényt, hogy a sávos rendszer már március 1-jétől hatályos legyen. Az érintett alkoholforgalmazóknak azo...
Az Együtt szerint a kabinet önkényes, kiterjesztő jogértelmezéssel próbálja megtiltani az internetes rendelések vasárnapi kiszállítását.
Az ellenzéki párt arra reagált így kedden, hogy a Nemzetgazd...
A január elsejével bevezetett útdíjrendszer visszavonását követeli a kormánytól az Együtt.
Hajdu Nóra, az ellenzéki párt elnökségi tagja hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: az Együtt...
Miskolc önkormányzata egymilliárd forint kormányzati többletforrást kap feladatainak biztonságos finanszírozására - közölte a város polgármestere kedden az MTI-vel.
Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) elm...
A fejlesztési és a működési kiadások biztosítására Zalaegerszeg 800 millió forint, Nagykanizsa pedig 500 millió forint támogatást kapott a kormánytól, a következő években pedig mintegy 400 millió fori...
Három fejlesztési területre 8,7 milliárd forint kormányzati támogatást kap Szombathely - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter, a város országgyűlési képviselője.
...
Az LMP szerint az idei évben gyakorlatilag megszűnt a kormány környezet- és klímapolitikája.
Ezt Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta kedden, Budapesten tartott ...
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének feljelentése nyomán az ügyészség rágalmazás miatt eljárást indított Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő ellen - közölte Bel...
A Fidesz szerint úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke elfelejtette, hogy a baloldal az, amely megbukott idén háromszor is.
A nagyobbik kormánypárt hétfőn az MTI-hez elju...
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke példátlannak nevezte, hogy a Fidesz néhány hónap alatt csaknem egymillió szavazót veszített, aminek eredményeként szerinte megroppant a párt kormá...
A Jobbik elutasítja, hogy a kormány nemzetközi tanácsadó testületet hozzon létre a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban.
Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótáj...