Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után, és komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most fejlesztenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
A február-áprilisi, három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal, 56 ezerrel alacsonyabb, 4 millió 436 ezer volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyar gazdaság szereplőinek új világgazdasági versenyben kell helyt állniuk a koronavírus-járvány után - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
Ugrásszerűen megnőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Leépítésekre készülnek számos németországi gazdasági ágazatban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
Az álláskeresők száma márciusban 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 281 300 álláskereső szerepelt.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az elmúlt héten a vártnál többen, de az előző hetinél kevesebben folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtöki jelentése szerint.
Megújult a www.munka.hu portál, a változások lehetővé teszik, hogy a munkaerő közvetítése hatékonyabbá váljon, az álláskeresők mielőbb munkába álljanak Magyarországon - nyilatkozta Bodó Sándor az MTI-nek.
Harmincháromezer kutatót érinthet az kutatásfejlesztési bértámogatás, amelyre a vállalkozások április 15-től pályázhatnak - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
György László: kiemelten támogatja a kormány a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozókat
Munkahelyük megvédése érdekében bértámogatásban részesülnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (kfi-) szektor magasan képzett munkavállalói - nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
A kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája, aki tud és képes dolgozni, ezért az eddig elért foglalkoztatási eredményeket minden eszközzel megvédjük - nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Erőteljesen, a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent a foglalkoztatottak száma márciusban az Egyesült Államokban.
