Kevesebb árut hosszabb távolságokra szállítottak a harmadik negyedévben, a közúti és vasúti áruszállítás teljesítménye csökkent, miközben a dunai áruszállításé nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szállítási ágazatról szóló összefoglaló kiadványából.
Magyarország kész megkezdeni a tárgyalásokat, hogy teljes jogú tagként csatlakozzon az Eurázsiai Fejlesztési Bankhoz - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a bank éves konferenciáján pénteken Moszkvában.
Októberben csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és stagnált az EU-ban.
Már nemcsak az export vezérli a magyar gazdaságot, hanem a keresetek 10 százalék feletti növekedése is, amely jelentős mértékben növeli a fogyasztást.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévében 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a harmadik negyedévi növekedéshez a szolgáltatások 2,1, az ipar 1,5, az építőipar 1,0 százalékponttal járult hozzá - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Fél százalék körüli gyengüléssel indítottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Minőségi bérrendszert, feladatfinanszírozást kívánnak bevezetni a szakképzésben, a béremelésre a kormány 35 milliárd forintot fordít.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,16 pontos emelkedéssel, 43 818,01 ponton nyitott pénteken.
Szeptemberben a bruttó átlagkereset 11,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 360 ezer 700 forint volt.
Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Magyarország innovációs teljesítményének növelése érdekében hangsúlyos törekvés az egyetemekre épülő innovációs ökoszisztéma létrehozása.
Az amerikai értékpapírpiacok a hálaadás napi ünnep miatt csütörtökön zárva tartanak, pénteken pedig rövidített kereskedési időben működnek majd.