BUX: 43 770,66 pont, -0,03 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,30 pontos csökkenéssel, 43 770,66 ponton nyitott szerdán.

KSH: 3,5 százalékon stagnál a munkanélküliség

Az augusztus-októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: továbbra is 4,5 millió felett a foglalkoztatottak száma

Az augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A világ legnagyobb bankjával írt alá stratégiai megállapodást a magyar pénzügyminiszter

Szorosabbra fűzi a pénzügyi kapcsolatokat Magyarország a világ legnagyobb eszközállományú pénzintézetével - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) vezérigazgatójával, Ku Súval.

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Erősödött a forint árfolyama

Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedd estéről szerda reggelre a bankközi devizapiacon.

Nemzetközi Beruházási Bank: a Budapestre költözés óta a hitelportfólió 98 millió euróval nőtt

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) a Budapestre költözés óta eltelt 6 hónap alatt 11 százalékkal, 98 millió euróval növelte a hitelállományát, amely így 990 millió euróra emelkedett, az év végére pedig bizonyosan meg fogja haladni az 1 milliárd eurót.

Fejér megyében is elindult a munkaerőpiaci reformprogram

Az ország szinte összes megyéjéhez hasonlóan, Fejér megyében is elindult a munkaerőpiaci reformprogram, amelyet a munkaadókkal szoros együttműködésben, igényeikhez igazítva valósítanak meg.

Területi Innovációs Platform alakult Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem, kutatóintézetek, cégek, szakmai szervezetek részvételével Területi Innovációs Platform (TIP) alakult kedden Szegeden.

A gazdasági bizottság elfogadta az NMHH beszámolóját

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközlési tevékenységéről szóló 2018-as beszámolóját kedden.

Méhészeti egyesület: egy év alatt húsz százalékkal csökkent a méz ára

Egy év alatt húsz százalékkal csökkent a méz ára, az elmúlt tíz évben pedig euróban számítva hatvan százalékos volt az árcsökkenés - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Új mélyponton a forint

Új mélypontot ért el a forint árfolyama kedden délelőtt az euróval szemben a bankközi devizapiacon.