Erős kezdés New Yorkban

Lendületes indexerősödéssel korrigálták az amerikai értékpapírpiacok a hétfői piaci nyitáskor a múlt hét végi mélyen veszteséges zárást.

Kína tárgyalások útján oldaná meg a kereskedelmi konfliktust

Kína kész higgadt tárgyalások és együttműködés útján megoldást keresni a fennálló problémákra.

ITM: a magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek

Az iskolák és a cégek együttműködésére van szükség a szakképzésben, ez egyértelműen látszik a WordSkills fiatal szakmunkások versenyén.

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn.

BUX: 39 527,24 pont, +0,02 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,66 pontos emelkedéssel, 39 527,24 ponton nyitott hétfőn.

Csökkenésre számít a nyitást követően az elemző

Csökkenéssel kezdheti a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a vezető részvények többsége gyengülhet - véli az Equilor elemzője.

Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn.

GKI: együtt javult az üzleti és a fogyasztói bizalmi index augusztusban

Augusztusban emelkedett a GKI konjunktúraindexe a majdnem két és fél éve nem látott alacsony júliusi szinthez képest.

Ismét rossz betakarítási szezont zártak a német gazdák

Ismét rosszul alakult a nyári betakarítási szezon Németországban, és vendégmunkásokat is nehezen találtak a gazdák a mezőgazdasági termelők országos szövetségének (DBV) pénteken közölt jelentése szerint.

Dinnyefogyasztást ösztönző kampányt indított az AMC

Dinnyefogyasztást ösztönző kampányt indított az Agrármarketing Centrum (AMC), az akcióval az idén hosszabb dinnyeszezonra szeretnék felhívni a figyelmet.

Újabb amerikai importcikkekre vezet be büntetővámokat Kína

A kínai árucikkekre kivetett legutóbbi amerikai büntetővámok miatti ellenlépésként Kína mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai importcikkekre vet ki pótvámot - közölte a kínai kormány vám- és adóügyekért felelős bizottsága pénteken.

PM: az államháztartás első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint

A gazdaság teljesítményének köszönhetően idén júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint lett - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.