Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel.

Szijjártó: sikeres és folytatódik a gazdaságélénkítő program

Kifejezetten sikeres és folytatódik a magyar kormány gazdaságélénkítő programja a Felvidéken és a többi szomszédos országban is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután találkozott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel csütörtökön.

Elfogadta a Duna House közgyűlése a 2018-as beszámolókat

A Duna House csütörtöki közgyűlése elfogadta a tavalyi üzleti évre vonatkozó beszámolókat és döntött az osztalékfizetésről.

Kartellező elemgyártókat bírságolt a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellezés miatt 30 millió forintra bírságolta az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártóit - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

ITM: még egy hétig lehet jelentkezni a WRO legorobot versenyre

Még egy hétig lehet jelentkezni a World Robot Olympiad (WRO) legorobot nemzetközi verseny selejtezőire - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

Palkovics: valós képzési igényeket kiszolgáló, új felnőttképzési rendszer jön létre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülésén a felnőttképzés keresletvezérelt módon történő, innovatív átalakítását javasolta, hogy a képzések jobban kövessék a vállalatok és a magyar munkavállalók képzési igényeit.

Megnyílt a Zalakarosi Fürdő felújított gyógykertje

Az első fürdőzők már birtokba vették csütörtök reggel a Zalakarosi Fürdő teljes körűen felújított gyógykertjét és az ott található medencét, amit a gyógycentrumot érintő felújítás első ütemeként avattak fel.

Gyengüléssel indítottak a főbb európai piacok

Gyengüléssel kezdték a napot a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.

Elemzők: kisebb visszaeséssel nyithat a tőzsde

Nyitáskor kisebb korrekciót és visszaesést várnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.

Gyengülés az ázsiai piacokon

Gyengüléssel zártak a vezető börzék Ázsiában, ahol a még nyitva tartó néhány piac mindegyike is mínuszban állt csütörtökön.

Szijjártó: évről évre rekordot dönt a magyar export

A magyar export 2014 óta minden évben megdöntötte korábbi rekordját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) kötött külgazdasági együttműködési megállapodás aláírásakor tartott sajtótájékoztatón, Budapesten szerdán.

Az Európai Unió 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki vámokat a Boeing-ügyben

Nagyjából 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott, washingtoni támogatások miatt - jelentették be szerdán Brüsszelben.