A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja, hogy az eMAG vállalásának megfelelően támogatja-e a magyar vállalkozásokat – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
A legnagyobb 100 magyarországi nagyvállalat 78 százaléka készített tavaly fenntarthatósági jelentést, károsanyag-kibocsátás terén a világátlagnál is jobban teljesítenek - közölte a KPMG hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
Óvatosságra int a farsangi ünnepek alatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a korábbi évben a vizsgált 37 jelmez, maszk és paróka közül 20 nem felelt meg a szabvány követelményeinek, azaz a termékek 54 százalékánál találtak kifogást a laboratóriumi vizsgálat során.
Különleges útmutatóval készült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja idén a házasság hetére: Esküvő maradék nélkül kiadványukban foglalják össze, mire érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy élelemiszerpazarlás nélkül teljen a "nagy nap".
Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme, illetve az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat.
Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy meghatározó jelentősége van a korszerű termesztéstechnológiák, gépek, eszközök használatának a kertészeti ágazatban, ezért az agrártárca egy 25 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet meg az érintettek számára.
A kormány elérte, hogy a magyar családok kevesebbet fizessenek az üzemanyagért, mint a szomszédos országokban élők - közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint 494 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly lejárt tartozások miatt a közjegyzőknél, 17,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) csütörtökön az MTI-vel.
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg.
A munkáshitel sebessége elképesztő, ez nem csak egy lehetőség, ez egy gyorsítósáv a sikerhez - közölte a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a Facebookon csütörtökön.
Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a hazai boltok forgalmában realizálódott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.