Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatok és engedély nélkül végzett tevékenység miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy túrkevei húsüzem működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal - tájékoztatta a Nébih kedden az MTI-t.
A Napenergia Plusz Programban nyertes családok száma mára meghaladta a 21 ezret és felüknek már utaltak is a támogatásból - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden a Facebook oldalán.
A várakozásokon felül teljesített a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben, 0,5 százalékkal nőtt a GDP - mondta Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.
A kormány célja, hogy fokozza a magyar vállalkozások versenyképességét, amelyet az új gazdaságpolitikai akcióterv mintegy 1400 milliárd forinttal támogat.
Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a "Legyen szakma a kezedben!", a Kárpát-medencei Technikumok I. Kiválósági Gálát Budapesten, a díjazott iskolák a Mandiner 2025-ös TOP 100 technikumi rangsorának legjobbjai közül kerültek ki.
A magyar vidék megerősítését segíti a Külterületi utak fejlesztése című pályázati felhívás, amely a KAP Stratégiai Terv keretei között jelent meg 35 milliárd forintos kerettel - közölte Nagy István agrárminiszter.
Az export euróban számított értéke 2024. decemberben 0,5, míg az importé 7,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
Heves és Pest vármegyében is megjelent a madárinfluenza, emiatt több ezres lúdállományokat kell felszámolni - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Az Intel Corp., a világ egyik vezető számítógép-alkatrészgyártója, veszteséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévet, de a korrigált profit és bevétel a piaci várakozásoknál jobb volt.
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely hamarosan megnyitja a két, mezőgazdasági üzemen belüli öntözésfejlesztési célt szolgáló beruházások megvalósítására meghirdetett felhívását.
Február 1-jétől egyszerűsödnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) előtti képviselet szabályai: már elegendő lesz az állandó adóügyi képviselettel megbízni a számvitellel, könyvvitellel vagy adótanácsadással foglalkozó céget vagy szervezetet - közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
A szegénység ellen a legjobb orvosság a középosztály szélesítése - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.