Panyi Miklós: száz nap alatt már 15 ezer Otthon Start programos hitelt folyósítottak a bankok

Már 15 ezer hitelt folyósítottak a bankok az Otthon Start programban a szeptember elsejei indulása óta - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Budapesten, a program első száz napjának eredményeit ismertetve sajtótájékoztatón.

K&H: az Otthon Start Program közvetve hozzájárul az építőipar fellendítéséhez is

Az ősztől elérhető, 3 százalékos fix kamatozású, első lakás megszerzését támogató Otthon Start lakáshitel közvetetten hozzájárul az építőipar fellendítéséhez is, a K&H Bank becslése szerint az év hátralévő részében mintegy havi 10 milliárd forintnyi új szerződéssel.

Ingatlan.com: Otthon Start Program bejelentése óta eltérő irányba mozdultak a lakásárak

Az elsőlakás-vásárlóknak kedvezményes, 3 százalékos lakáshitelt biztosító Otthon Start Program bejelentése óta eltelt csaknem két hónapban eltérő irányba mozdultak a lakásárak.

Panyi Miklós: az Otthon Start program kombinálható más, családokat érintő otthonteremtési támogatással

Megjelent az Otthon Start program és a meglevő otthonteremtési támogatások összehangolását lehetővé tevő rendelet - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a kormány Facebook-oldalán kedden megjelent videóban.
Albérletben leélni egy életet, vagy saját otthont teremteni és hitelt fizetni?

Albérletben leélni egy életet, vagy saját otthont teremteni és hitelt fizetni?

Nem is olyan régen, néhány generációval visszább, az emberek még megtehették, hogy "szorosra húzták a gatyamadzagot" egy-két évre, és vásároltak egy saját ingatlant pár millió forintból. Manapság ez a forgatókönyv már nem realisztikus.

Duna House: lakbércsökkenést hozhat az Otthon Start Program

Az Otthon Start Program az albérletpiacon kettős hatással járhat: csökkenhet a bérlői kereslet, miközben nőhet a kiadó lakások kínálata, ami a bérleti díjak mérséklődéséhez vezethet, különösen Budapesten és az egyetemi városokban - közölte a Duna House csütörtökön az MTI-vel.

Ingatlan.com: erősödő keresletet generál a használt lakások piacán az Otthon Start Program

A szeptembertől induló Otthon Start Program egyre inkább erősödő keresletet generál a használt lakások piacán, ahol a fővárosban és a megyei jogú városokban egyaránt a garzonlakások iránt nőtt meg az érdeklődés.

Duna House: az Otthon Start Program felerősítheti a befektetői célú vásárlásokat is

Az Otthon Start Program szeptemberi indulása jelentős hatással lesz az ingatlanpiac belső dinamikájára; a támogatott hitel bejelentése előtt már érezhetően elindult egy fordulat, nőtt a saját célú lakásvásárlások aránya, míg a befektetői vásárlások részaránya mérséklődött.

Duna House: élénkült a kereslet a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően

Érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően - közölte a Duna House saját adatai alapján szerdán az MTI-vel.

Hankó Balázs: az Otthon Start Program legfontosabb üzenete, hogy a fiatalokat az első otthonukhoz juttathassa

Az Otthon Start Programnak a legfontosabb üzenete, bár korhoz nem kötődik, hogy a fiatalokat az első otthonukhoz juttathassa, a kormány ehhez fix 3 százalékos, 25 éves támogatási lehetőséget biztosít - mondta a kulturális és innovációs miniszter.

Hankó Balázs: az Otthon Start Program legfontosabb üzenete, hogy a fiatalokat az első otthonukhoz juttathassa

Az Otthon Start Programnak a legfontosabb üzenete, bár korhoz nem kötődik, hogy a fiatalokat az első otthonukhoz juttathassa, a kormány ehhez fix 3 százalékos, 25 éves támogatási lehetőséget biztosít - mondta a kulturális és innovációs miniszter.

Koncz Zsófia az Otthon Start programról egyeztetett a családszervezetek vezetőivel

A családszervezetek vezetőivel, képviselőivel ezúttal az Otthon Start programról egyeztettünk, amely korhatár nélkül lesz elérhető, de elsősorban a fiataloknak segít az első otthon megteremtésében.