K&H: az Otthon Start Program közvetve hozzájárul az építőipar fellendítéséhez is

Az ősztől elérhető, 3 százalékos fix kamatozású, első lakás megszerzését támogató Otthon Start lakáshitel közvetetten hozzájárul az építőipar fellendítéséhez is, a K&H Bank becslése szerint az év hátralévő részében mintegy havi 10 milliárd forintnyi új szerződéssel - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.Rámutattak, hogy az Otthon Start lakáshitelprogram építőipart élénkítő hatásának következtében jól járhatnak azok a beruházók, akik olyan lakásokat kínálnak megvételre, amelyekre igényelhető a támogatott hitel. Az építőipari szereplők láthatóan olyan ingatlanokat kívánnak piacra dobni, amelyek megfelelnek az Otthon Start feltételeinek.

A folyamat gyorsítása érdekében a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja azokat a projekteket, amelyekben a lakóingatlanok legalább 70 százaléka megfelel az előírt paramétereknek. Ez jelentősen felpörgetheti a folyamatokat, hiszen így gyorsított eljárásban juthatnak hozzá a beruházások a hatósági engedélyekhez.

Közölték, a kivitelezéshez saját forrásaik bevonása mellett jellemzően olyan banki hiteleket keresnek az iparági szereplők, amelyekkel likviditásuk megőrzése mellett gyorsan és hatékonyan ki tudják aknázni a beruházásokban rejtő potenciált. Ez pedig a vállalati hitelezés fellendülését is magával hozhatja a közeljövőben.

A közlemény idézte Bodor Tibort, a K&H nagyvállalati divíziójának vezetőjét, aki elmondta: tavaly 1350 milliárd forintnyi új szerződés jelent meg a lakáspiacon, ehhez képest az idei első félévben már 810 milliárdnál járnak - összevetve a tavalyi év azonos időszakával ez 26 százalékos növekedés.

Hozzátette, az ősztől elérhető Otthon Start ehhez a növekményhez várhatóan körülbelül 10 milliárd forintos havi pluszt tud majd hozzáadni, így mintegy havi 150 milliárd forintos becsült értékkel lehet számolni új szerződések tekintetében az év hátralevő részében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com