Duna House: az Otthon Start Program felerősítheti a befektetői célú vásárlásokat is

Az Otthon Start Program szeptemberi indulása jelentős hatással lesz az ingatlanpiac belső dinamikájára; a támogatott hitel bejelentése előtt már érezhetően elindult egy fordulat, nőtt a saját célú lakásvásárlások aránya, míg a befektetői vásárlások részaránya mérséklődött. Az új konstrukció azonban ismét a befektetői célú vásárlások felerősödését hozhatja magával - közölte friss piaci értékelése alapján a Duna House kedden az MTI-vel.A közlemény idézte Szegő Pétert, a Duna House vezető elemzőjét, aki az Otthon Start Program kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az államilag támogatott konstrukció egyik legfrissebb sajátossága, hogy nincs bentlakási kötelezettség, az ingatlan szabadon bérbe adható. Ez a lehetőség már önmagában vonzóvá teszi ezt a hitelt a befektetőknek, ugyanis a stabil, olcsó finanszírozás és a kiszámítható hozam kombinációja kiemelkedő befektetési környezetet teremt számukra.

A Duna House elemzései alapján a befektetők ráadásul nemcsak aktívabbak, hanem nagyobb a költési hajlandóságuk is: a 2025 első negyedévi budapesti adatok alapján a befektetők átlagosan 74,8 millió forintot költöttek ingatlanvásárlásra, míg az első lakást vásárlók átlagosan 66,4 millió forintból gazdálkodtak. A vásárlói erőt továbbra is a sokszor korábbi lakástulajdonosként már régóta piacon lévő vevők képviselik.

Bár az Otthon Start Program célja az első lakás megszerzésének támogatása, jelenlegi feltételrendszere, különösen a bérbe adhatóság, a befektetői vásárlásokat is hangsúlyozottan ösztönzi.

A piaci egyensúly szempontjából fontos, hogy a keresletélénkítés mellett kínálati ösztönzők is megjelenjenek, például az építési engedélyezés egyszerűsítése, az új lakások építésének támogatása, infrastrukturális beruházások - ismertette közleményében a Duna House.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com