Kiemelkedően nőtt az Accor Hotels bevétele tavaly Magyarországon

Kiemelkedően, 15,4 százalékkal nőtt az Accor Hotels magyarországi szállodáinak nettó árbevétele 2017-ben, meghaladta a 25,8 milliárd forintot, idén a tavalyihoz hasonlóan dinamikus árbevétel-növekedést terveznek.

Varga Mihály: a KSH-számokban is látszik a csok hatása

A lakásépítések tavalyi jelentős bővülésében már látszik a 2016-ban elindított családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatása - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.

BUX: 38 650,22 pont, +0,02 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,23 pontos emelkedéssel, 38 650,22 ponton nyitott pénteken.

Stagnálás közeli szinten nyithatnak a nyugat-európai piacok

A csütörtöki zárószint közvetlen közelében kezdhetik a napot a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken.

Pénteken sem számítanak jelentős elmozdulásra a szakértők

Stagnálásra vagy enyhe esésre lehet számítani pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a kereskedés egész héten szűk sávban mozgott - közölte az MTI-nek elküldött elemzésében Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője pénteken.

Erősödéssel zártak a tőzsdék Ázsiában

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó börzék is mind pluszban álltak.

Forintgyengülés kora reggel

Gyengült a forint árfolyama péntek kora reggel a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök estéhez képest.

Zala megyében 6 százalékkal csökkent tavaly óta az álláskeresők száma

Zala megyében 6 százalékkal kevesebb volt január végén az álláskeresők száma, mint az előző év azonos időszakában - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya csütörtökön az MTI-t.

Jelentősen növelte árbevételét a Bridgestone Tatabányán

A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata 2017-ben 47 százalékkal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét - mondta el az MTI-nek a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Tatabányán.

Több mint 100 millió forintból fejleszt paprikaőrleményt a Rubin Kft.

Több mint 100 millió forintból, ebből mintegy 78 millió forint vissza nem térítendő uniós forrásból fejleszt színét stabilan pirosan tartó paprikaőrleményt a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) keretében a Rubin Szegedi Fűszerpaprika Feldolgozó Kft..

FM: a magyar mezőgazdaság kész a digitális átállásra

A magyar mezőgazdaság digitalizációjának megvannak az alapjai, az ágazat kész az átállásra - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Prega Science 2018 elnevezésű szakmai konferencia megnyitóján, Budapesten.

Szijjártó Péter: a Dunaferr fejlődési pályára állt

A Dunaferr átvészelte a rendkívül nehéz acélipari piaci korszakot, a hosszú távú stratégia helyes kijelölésével a vállalat megerősödött és fejlődési pályára állt - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.