Szerény, néhány pontos emelkedéssel kezdhetik pénteken a kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
A januártól online pénztárgép használatra kötelezetteknek még öt napjuk van arra, hogy igénybe vegyék az 50 ezer forintos állami támogatást.
BUX: 32 959,62 pont, -0,72 százalék záráskor.
Ötéves A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű program, amelyben az első évi 22 után tavaly már több mint 300 település kertművelői mérettették meg magukat.
A következő 5-10 évben jelentősen átalakulhat a fuvarozási iparág, az önvezető kamionok, automatizált raktárak, járműkövetés és a drónok elterjedése segítik az áruszállítás gyorsabbá és biztonságosabbá válását.
Idén és jövőre is 4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Piac & Profit üzleti magazin konferenciáján, csütörtökön Budapesten.
Az élelmiszer-biztonsággal és az egészséges táplálkozással kapcsolatos hatékony társadalmi szemléletformálás elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (Ogyéi).
Spanyolországban a munkanélküliség 0,4 százalékkal, több mint 17 ezerrel nőtt az év első három hónapjában, a munkanélküliek száma 4,2 millió, a munkanélküliségi ráta pedig 18,75 százalék volt az első negyedévben - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,37 pontos csökkenéssel, 33 198,56 ponton nyitott csütörtökön.
Mínuszban indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói csütörtökön a szerdai erősödés után.
Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) enyhén negatív nemzetközi hangulatban csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
Rend van a hazai élelmiszerpiacon, a feldolgozók, kereskedők igyekeznek betartani az élelmiszerbiztonsági szabályokat - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában.