Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdeindexek pénteken, a határidős jegyzések alapján a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 index 0,10 százalék alatti veszteségben indíthatja a kereskedést.

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult, de csak keveset változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggelre: az euróhoz és a japán jenhez képest erősödött, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben gyengült.

Fejérben a 400 legnagyobb vállalat adja az árbevétel 85 százalékát

Fejér megyében a vállalkozások együttes nettó árbevételének mintegy 85 százalékát a 400 legnagyobb cég adja - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér megyei adó- és vámigazgatósága igazgatója csütörtökön Székesfehérváron, a Top 100+300 Fejér megye gazdasági értéktára című kiadvány bemutatój

Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Magyar Public Relations Szövetség

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ), a két szervezet a gazdasági versenyre irányadó jogszabályok és etikai normák tiszteletben tartására törekvő, azokat a vállalati gyakorlatba ültető szemlélet erősödését kívánja támogat

Okos mérőórák szolgáltatják az adatokat a lakosság közüzemi fogyasztásáról az ország több pontján

Decembertől több mint 60 ezer okos mérőórát helyeznek üzembe a főváros több kerületében és néhány vidéki városban, ezek szolgáltatják majd a lakosság és a cégek víz, gáz, távhő és áram fogyasztásáról az adatokat a KOM Központi Okos Mérés Zrt. mintaprojektjének a keretében - mondta Vöő Kristóf, a KO

Új csarnokkal bővítette gyáli logisztikai központját a Goodman

Több mint 22 ezer négyzetméteres csarnokkal bővítette a gyáli logisztikai központját a Goodman Csoport. A globális ingatlanvállalat új létesítményét Kerekes István, a Goodman magyarországi vezetője és Pápai Mihály, Gyál polgármestere (Fidesz-KDNP) adta át szerdán.

Áfacsökkentést szeretnének a fürdőszolgáltatók is

A fürdőszolgáltatások áfájának 18 százalékra csökkentését szorgalmazták a Magyar Fürdőszövetség (MF) tagjai szerdán Hévízen kezdődött közgyűlésükön.

Változnak a termeléshez kötött támogatások és a zöldítés feltételei jövőre

Változnak a termeléshez kötött támogatások és a zöldítés feltételei jövőre, hogy egyszerűbben és átláthatóbban alkalmazhassák azokat a gazdálkodók - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.

Környezettudatosabbá válik a Spar üzlethálózata

Környezettudatosabbá válik a Spar üzlethálózata, az utóbbi három évben összesen mintegy 52 milliárd forintból 55 saját tulajdonú egységet modernizált és 11 új üzletet szerelt fel energiatakarékos berendezésekkel a cég - közölte az MTI-vel a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatój

Szünetel az e-matrica és az e-útdíj értékesítés vasárnap hajnalban

Karbantartás miatt vasárnap hajnali 1 és 3 óra között szünetel az úthasználati jogosultságok értékesítése - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Egy évvel meghosszabbítanák a zártkerti ingatlanok átminősítését

A tulajdonos egy frissen benyújtott törvényjavaslat szerint 2016. december 31. helyett 2017. december 31-ig kérheti, hogy zártkertként nyilvántartott ingatlanát művelés alól kivett területté sorolják át.

OKSZ: túllépheti az ezer milliárd forintot a kiskereskedelmi forgalom decemberben

Nagy karácsonyi rohamra számítanak a kereskedők, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozása szerint a teljes kiskereskedelmi forgalom mintegy 50 milliárd forinttal lehet több decemberben, mint az előző év utolsó hónapjában, így túllépheti az ezer milliárd forintot.