Számos ponton kezdeményezett változtatást a vállalatok adózásával kapcsolatban a kormány.
Együttműködési megállapodást kötött a Pénziránytű Alapítvány és az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) azzal a céllal, hogy a középiskolásokat és a fiatal felnőtteket segítse a magabiztos pénzügyi tudás elérésében - közölte az alapítvány szerdán az MTI-vel.
Szeptemberben a turisztikai szálláshelyeken 1,6 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el, ezzel a vendégek száma 3,3, a vendégéjszakáké 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Aldi Magyarország nem ért egyet azzal, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megtévesztőnek ítélte egyik reklámkampányát és emiatt megbírságolta, az üzletlánc ezért kezdeményezi a versenyhivatali határozat bírósági felülvizsgálatát - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
Megvizsgálják és értékelik a pénzügyi tárca munkatársai a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójához (kata), valamint a vagyonadóhoz a társadalmi egyeztetés során beérkezett észrevételeket - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI érdeklődésére hétfőn.
Szeptemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 661 ezer, a munkanélküliek száma 224 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,6 százalék volt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a Trive Bank tevékenységi engedélyét, és elrendelte a pénzintézet végelszámolását - közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.
A Köztartozásmentes Adózói Adatbázisban (KOMA) szereplőknek a legtöbb eljárásban nem kell külön nullás igazolást beszerezniük.
Új funkciókkal bővült a cégek kapacitását megosztó kamarai adattár, a KAPTÁR - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) hétfőn az MTI-t közleményben.
Az E.ON Hungária csoport minden nyomásszabályozó állomásán digitális vizsgálati rendszert vezetett be, a fejlesztés célja a metánkibocsátás csökkentése, az ellátásbiztonság növelése és a biztonságos hálózatüzemeltetés.
Öt, napelem-kivitelezéssel foglalkozó vállalkozást marasztalt el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összejátszás miatt, a versenyhatóság vizsgálata szerint 27 pályázat esetében tanúsítottak versenykorlátozó magatartást.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kivezeti a Díjnet rendszerén keresztüli elektronikus számlaküldést és fizetést.