Az előzetes adatok szerint az első fél évben 2809,5 milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya.
Idén is kiemelten ellenőrzik a jótállási szabályok betartását az NKFH szakmai irányításával a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok.
Négy, hullámos papagájoknak szánt eledel jelölése nem felelt meg teljesen az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjának vizsgálata szerint.
Az MVM Csoport országszerte 184,8 milliárd forintból fejleszti a villamosenergia-hálózatot és telepít több mint 230 ezer okosmérőt - jelentette be Kovács Gábor infrastruktúra vezérigazgató-helyettes a társaság szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Az idén is több mint 80 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit október 16-án az Erőművek Éjszakáján, a programra október 1-jétől lehet regisztrálni - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel.
Harminckét új név szerepel a Forbes magazin száz leggazdagabb magyart felsoroló, legfrissebb Gazdaglistáján, melynek élén továbbra is Mészáros Lőrinc áll - közölte az MTI-vel szerdán a Forbes Magyarország.
Nem építi meg a Szolnok határába tervezett elektrolitgyárat a kínai beruházó - jelentette be a KunlunChem Hungary Kft. a Facebook-oldalán.
Minden eredmény soron nyereséget ért el az OPUS GLOBAL Nyrt. az első félévben: üzemi szinten 21 milliárd forintot, adózás előtt több mint 23 milliárd forintot, míg az adózott eredmény 16,3 milliárd forint lett - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.
Augusztusban az export euróban számolt értéke 16 százalékkal, az importé 29 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az egyenleg 481 millió euró deficitet mutatott, 1140 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztusban a turisztikai szálláshelyeken csaknem 2,6 millió vendég 6,9 millió vendégéjszakát töltött el, ezzel a vendégek száma 7,3, a vendégéjszakáké 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztusban a belföldi értékesítés árai 5,0, az exportértékesítés árai 4,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva.
Új vezérigazgatót neveztek ki a PENNY Magyarország élére, a posztot október 1-től Philipp Stiehler tölti be, aki a németországi PENNY Délnyugati Régiójának igazgatósági elnöki tisztségéből érkezik és Mathias Mentropot váltja.