Magyarországon találkozik a keleti és a nyugati autóipar, hazánk az ágazat elektromos forradalmának Európa-bajnoka - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Hevesen a dél-koreai Chokwang Paint üzemátadó ünnepségén.
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni, ahogy nem fordulhat elő az sem, hogy a gazdaság nem rendelkezik a szükséges energiával, és ezért veszélybe kerülne az ipar teljesítménye - hangsúlyozta Menczer Tamás.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el az Uniqa Biztosító Zrt. pályázatát a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) programban, ezzel a biztosító megkezdheti a bejelentett minősített termékek forgalmazását - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország primerenergia-felhasználása idén augusztusban 67,83 petajoule (PJ) volt, amely 5,2 PJ-lal, közel 8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2022. augusztus havi energiastatisztikai jelentésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44 277,83 ponton nyitott csütörtökön.
Emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
A higiéniai védőbevonatot gyártó Resysten Hungary Kft. 750 millió forintos tőkebevonásról állapodott meg a Columbus Magántőkealappal, a tőkebefektetést globális terjeszkedésre és a cég kutatási-fejlesztési bázisának fejlesztésére fordítják - tájékoztatta a társaság az MTI-t szerdán.
A Magyar Bankholding együttműködik a Mastercarddal a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítésében, és csatlakozik a cég globális zöld koalíciójához, melynek fő célja 100 millió fa ültetése - tájékoztatta a pénzintézet szerdán az MTI-t.
Számos termelői jelzés érkezett arról, hogy a korábbi időszak gyakorlatával szemben nem tudják értékesíteni terményeiket, a felvásárlást folytató gazdasági szereplők az exportakadályokra és minőségi problémákra hivatkozva hárítják el az ezzel kapcsolatos ajánlatokat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) közleményben hívta fel a figyelmet.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a háború, a kiszabott szankciók és az így kialakult energiaválság Magyarország gazdaságára gyakorolt hatásainak ellensúlyozása érdekében garanciaprogramot indít a nagyvállalatok és középvállalatok számára a kormány döntése szerint.
A csaknem 190 ezer milliárd forintra tehető teljes magyar háztartási vagyon örökítését időben meg kell szervezni, össze kell kapcsolni azokat a szakembereket, akik ebben a kérdésben segítséget nyújthatnak a családoknak - mondta Kállay András.