Júniusban növelte termelési volumenét Busch-Hungária

Teljes termelési kapacitását kihasználta júniusban a Busch-Hungária Kft., és a hónap során 5037 tonna öntvényt állított elő - közölte a BPW-csoporthoz tartozó győri vállalat az MTI-vel.

Húsz százalékkal nőtt a lízingpiac a második negyedévvben

A lízingpiacon a finanszírozott összeg 420,2 milliárdot tett ki a második negyedévben, ez 20 százalékos növekedé az előző év azonos időszakához képest, és meghaladja a 2019-es szintet - közölte a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentésében hétfőn.

BUX (köztes 1): 43 280,76 pont, -0,88 százalék 11.30 órakor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 66,87 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.

Agrárminisztérium: a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárak indokoltak

Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során - állapította meg hétfői közleményében az Agrárminisztérium (AM).

Bővíti elektromos járműparkját a Magyar Posta

A Magyar Posta Zrt. flottaszolgáltatás keretén belül 771 elektromos meghajtású segédmotoros járműre kötött szerződést, amely további 330 darabbal bővíthető - olvasható az állami cég MTI-hez küldött közleményében.

KSH: júniusban csökkent az építőipar termelése (2. rész)

Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

BUX: 43 729,82 pont, +0,15 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,87 pontos emelkedéssel, 43 729,82 ponton nyitott hétfőn.

KSH: júniusban csökkent az építőipar termelése

Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

GVH: a Vodafone kompenzálja a fogyasztókat a megtévesztő mobilnet-hirdetései miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Vodafone valótlanul hirdette korlátlanként egyes mobilnet-kiegészítő csomagjait.

TIM: már igényelhetnek bérköltség támogatást a vidéki álláskeresőket alkalmazó cégek

Hétfőtől igényelhetnek bérköltség támogatást a vidéki álláskeresőket alkalmazó cégek.

Kis csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Kis csökkenéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Jól fogadták az utasok a Szeged és Hódmezővásárhely között menetrendszerűen közlekedő vasútvillamost

Jól fogadták az utasok a Szeged és Hódmezővásárhely között menetrendszerűen közlekedő vasútvillamost, az utaslétszám már az első héten magas volt, és várhatóan tovább nő - közölte a MÁV-Volán-csoport pénteken az MTI-vel.