A vendégéjszakák száma 2021 áprilisához képest mintegy hétszeresére nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 28 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,28 pontos emelkedéssel, 40 350,71 ponton nyitott csütörtökön.
A Waberer Hungária Biztosító Zrt. idén várhatóan 1,2 milliárd forit biztosítási pótadó fizetésére lesz köteles, és azzal számol, hogy az összeg - az éves díjbevétel alakulásától függően - az ideivel nagyságrendileg megegyező lesz - közölte a Waberer's International Nyrt..
Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtökön az MTI-vel.
Csökkenés várható csütörtökön nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
A mezőgazdasági termelés hatékonyságának és versenyképességének növeléséhez elkerülhetetlen a modern technikai vívmányok széleskörű alkalmazása - jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
Helyreállt és zavartalanul működik a K&H e-bank és K&H mobilbank szolgáltatása - közölte a bank szerda délután az MTI-vel.
A kormány kulcsfontosságú iparágként kezeli a szállítmányozási szektort, különös tekintettel arra, hogy a megváltozott világgazdasági realitások tükrében a versenyképesség egyik fokmérője, hogy mely ország tudja azt átállítani az új kihívásoknak megfelelően.
A pénzforgalom rendszere hatalmas fejlődésen ment át az utóbbi tíz évben.
A faktoringszolgáltatók 2021-ben 22 százalékos forgalomnövekedést értek el - közölte a Magyar Faktoring Szövetség szerdán az MTI-vel.
A budapesti tőzsdére készül a digitális ügyfélkiszolgálást nyújtó magyar tulajdonú FaceKom Kft. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A várakozásoknak megfelelően az előző havitól elmaradó mértékben nőtt tovább a külkereskedelem hiánya áprilisban - mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerdán.