Több mint kétszeres túljegyzéssel zárult az AutoWallis részvénykibocsátása

Több mint kétszeres túljegyzéssel zárult az AutoWallis részvénykibocsátása, az előzetes 6-8 milliárd forintos tervhez képest több mint 17 milliárd forintos részvényjegyzési igényt adtak le lakossági és intézményi befektetők a meghirdetett 107-122 forintos ársávban.

BÁV: a kisvállalkozók harmada tart attól, hogy az ünnepi forgalom elmarad a várttól

A vendéglátásban dolgozók fele, összességében a hazai kisvállalkozások közel harmada - 31 százaléka - tart attól, hogy hogy a járványügyi helyzet miatt az ünnepi időszak bevételei elmaradnak a várttó, és a cégek háromnegyede számol a tavalyinál kisebb forgalomra.

Nagy István: új korszakot nyit a mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia

Új korszakot nyit a magyar mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia létrehozása - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.

BUX: 53 386,84 pont, minimális gyengülés nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,39 pontos csökkenéssel, 53 386,84 ponton nyitott csütörtökön.

Bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés a tőzsdén

Bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Gyengült a forint csütörtök reggel

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizapiacon.

György László: csatlakozott a 100. vállalkozás a Modern Mintaüzem Programhoz

Századik vállalkozásként csatlakozott az NCT Ipari Elektronikai Kft. a Modern Mintaüzem Programhoz - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Taksonyban.

NAV: több mint 5,3 milliárd forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tolna megyében az egyik kikötőnél, valamint egy Pest megyei raktárban összesen 2,8 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le, amelynek kiskereskedelmi értéke meghaladja az 5,3 milliárd forintot.

A K&H kutatása szerint fokozódik a munkaerőhiány a kkv szektorban

Már a mikro-, kis- és középvállalkozások harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány, miközben még az év elején a kkv-k mindössze 26 százaléka számolt be erről - tájékoztatta a K&H bizalmi index kutatása harmadik negyedéves eredményéről szerdán az MTI-t.

OTP: robusztusan nőtt a privát banki üzletág teljesítménye

Robusztusan nőtt az OTP Bank privát banki üzletágának teljesítménye, miután januártól egységes irányítás alá kerültek a csoportszintű befektetési szolgáltatási és privát banki szolgáltatási területek.

Ökocímke-kampánnyal segíti a tudatos vásárlást az Agrárminisztérium

Online kampányt indított az ökocímke fontosságáról az Agrárminisztérium (AM) annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos vásárlás jelentőségére - jelentette be László Tibor Zoltán a tárca környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára az AM szerdai közleménye szerint.

Innovációs szövetség: november 25-ig lehet nevezni az ifjúsági tehetségkutató versenyre

A 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre november 25-ig lehet nevezni természettudományi ötlet, feladat legfeljebb kétoldalas vázlatával - hívta fel a figyelmet a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.