MVM: nem éri hátrány a napelemes ügyfeleket a szolgáltatóváltás miatt

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szeptember 1-jétől megkezdte a korábban az Elmű-Émász által ellátott ügyfelek számára az áramszolgáltatás biztosítását; a napelemes ügyfeleket sem éri hátrány - közölte a társaság hétfőn.

BUX: 52 258,62 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,51 pontos emelkedéssel, 52 258,62 ponton nyitott hétfőn.

Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

A német határidős piac és az ázsiai tőzsdék is emelkednek, a pozitív nemzetközi hangulat közepette így a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe is mérsékelt emelkedéssel kezdheti a hetet - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek hétfőn.

ITM: 15 milliárd forint kompenzációs támogatást kaptak már az önfoglalkoztatók

Több mint két hónapja igényelhetnek 219 ezer forintos egyszeri támogatást az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Parragh: Magyarországon rendkívül erős a kamara gazdaságszervező ereje

Magyarországon ma rendkívül erős a kamara gazdaságszervező ereje, a térségbeli országokat illetően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) befolyása és szerepe messze a legerősebb - jelentette ki Parragh László pénteken Nagykanizsán.

AM: jelentős fejlesztés előtt áll a paprikatermesztés

A szentesi zöldpaprika a magyar agrárium megőrzendő kuriózuma, a régió pedig stratégiai zöldségtermesztő terület, ahol az elmúlt években jelentős fejlesztések teremtették meg a jövedelmezőbb gazdálkodás feltételeit és biztosítják a paprikatermesztéssel foglalkozók és családjaik jövőjét.

Elemzők: a rekordmértékű második negyedévi növekedés nem ismétlődhet meg a harmadik negyedévben

A gazdaság rekord mértékű második negyedévi növekedése után a harmadik negyedévről megjelent első adat, a kiskereskedelmi forgalom mutatói, azt jelzik, hogy a harmadik negyedévben mérséklődik a gazdasági növekedés üteme.

Nőtt az AutoWallis árbevétele és nyeresége az első fél évben

Az AutoWallis csoport 97,6 milliárd forint árbevételt ért el az első fél évben, 156 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 3,18 milliárd forint volt, ami több mint négyszerese az előző év hasonló időszakában elért 757 millió forintna

ITM-államtitkár: a munkaerőpiaci igények változása indokolja a felnőttképzési támogatást

A technológiai fejlődés miatt gyorsan változó munkaerőpiaci igényekkel indokolta a felnőttképzési támogatás meghirdetését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

ITM-államtitkár: kezd magához térni a kiskereskedelem

A koronavírus-járvány utáni leállásokat követően most már látszik, hogy kezd magához térni a magyarországi kiskereskedelem, amelynek forgalma júliusban 3 százalékkal növekedett a múlt év hasonló időszakához képest.

BUX: 51 789,25 pont, -0,08 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,99 pontos csökkenéssel, 51 789,25 ponton nyitott pénteken.

KSH: júliusban 3,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 2,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).