Szijjártó Péter: a kínai Kuangtung tartomány nagyban hozzájárult a magyar gazdaság fejlődéséhez

A kínai Kuangtung tartomány jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság fejlődéséhez, mára több, innen származó nagyvállalat is megjelent hazánkban, több mint tízezer új munkahelyet hozva létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

NAV: az egyéni vállalkozóknak, az áfás magánszemélyeknek és az őstermelőknek ki kell egészíteniük az szja-tervezetet

Már kevesebb mint egy hét van hátra.

Magyar Levente megállapodásra szólította fel az Európai Bizottságot a vámháború lezárása érdekében

Az Európai Bizottságnak mindent meg kell tennie azért, hogy végre valamilyen megállapodás szülessen az Egyesült Államok és az Európai Unió között kirobbant vámháború lezárásáról - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Brüsszelben.

NGM: kiemelten támogatjuk a hazai kkv-kat, több mint 200 milliárd forint maradhat a magyarországi vállalkozásoknál

Brüsszel hosszú ideje elhibázott gazdaságpolitikát folytat, a háborút támogatja a béke helyett és az összes rendelkezésre álló pénzt Ukrajnának adja.

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát.

Veszteséggel zárta az első negyedévet a Masterplast

Növekvő árbevétel mellett veszteséggel zárta az első negyedévet a Masterplast - közölte a közép európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalata a tőzsde honlapján csütörtökön.

Agrárminisztérium: kompenzációval segíti a kormány a sertéstartó gazdákat

Kompenzációval segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás miatt korlátozás alá eső területek sertéstartóit, akik a járási hivataloknál igényelhetik a támogatást - jelentette be csütörtöki közleményében az Agrárminisztérium (AM).

Visit Hungary: még jelentkezhetnek a települések az ország egyik legnépszerűbb környezetszépítő versenyére

Május 30-ig még nevezhetnek a települések Magyarország egyik legsikeresebb és legnagyobb múltra visszanyúló környezetszépítő versengésére, a Virágos Magyarország versenyre - tudatta a Visit Hungary az MTI-vel csütörtökön.

Egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag döntött az alapkamat változatlan szinten tartásáról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa áprilisi ülésén a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

NGM: minden magyar faluban lesz ATM, a 150 ezres ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét pedig minden banknak biztosítania kell

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén, lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő feltételek mellett biztosított legyen.

Részvény-visszavásárlást indít a Magyar Telekom

A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben - közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.

MOHOSZ: 1,8 tonnányi, a Velencei-tóban elpusztult halat szállítottak el

Kedd délig 1800 kilogrammnyi elhullott halat szállítottak el a Velencei-tó mellől - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szerdán az MTI-vel.