Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a magyar és külhoni magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenyét, a PénzSztár versenyt - jelentette be Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Augusztusban az export euróban számított értéke 2,6 százalékkal, az importé pedig 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerény indexemelkedéssel indult a kerekedés szerdán az európai értékpapírpiacokon, korrigálva az előző napi nagy árfolyamcsökkenést.
A tavalyihoz képest egy helyezéssel előrébb lépett Magyarország, így a 47. helyen áll a World Economic Forum (WEF) idei versenyképességi rangsorában, ami visszaigazolja a magyar gazdaságpolitika törekvését.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,65 pontos csökkenéssel, 39 485,87 ponton nyitott szerdán.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Nem változott számottevően a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Magyarország egy hellyel előrébb lépett a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum-WEF) globális versenyképességi listáján, amelyet az idén is Szingapúr vezet az Egyesült Államok és Hong Kong előtt.
Oroszország és Törökország megállapodást kötött a nemzeti fizetőeszközökben történő elszámolásról - közölte kedden az orosz pénzügyminisztérium.
Az első kapavágással megkezdődött a német Deufol cég debreceni gyárának építése kedden, a repülőtér melletti déli ipari gazdasági övezetben.
Az energiaitalokat gyártó Hell Energy Magyarország az elmúlt öt évben mintegy 95 százalékra növelte az aludobozos termékek arányát a portfóliójában, saját aludobozgyára megépítésével a cég elkötelezte magát a teljesen újrahasznosítható alumíniumcsomagolás mellett.
Három ormánsági település összefogásával valósult meg az a közfoglalkoztatási mintaprogram, amelynek keretében vágóhíd, húsfeldolgozó üzem és sertéstelep létesült - jelentették be kedden a Baranya megyei Drávacsehiben.