Nyitáskor pluszok Nyugat-Európában

Erősödéssel kezdtek a vezető európai tőzsdék irányadó mutatói hétfőn a pénteki záróértékeikhez képest.

BUX: 40 750,08 pont, +0,12 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,39 pontos emelkedéssel, 40 750,08 ponton nyitott hétfőn.

ITM: a vizsgált kalandparkok harmada nem felelt meg az előírásoknak

A vizsgált kalandparkok 31 százaléka nem felelt meg teljes körűen az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak - közölte a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

Enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés

Enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

A japán Toray 127 milliárd forintos beruházást hajt végre Nyergesújfalun

A japán tulajdonú Toray Industries Hungary Kft. lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet előállító üzemet épít 127 milliárd forintos ráfordítással Nyergesújfalun - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az új gyár helyszínén.

Rekorddal kezdett New York

Indexemelkedéssel, rekordértéken indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.

Összecsukható konténerei fejlesztésére 1,25 milliárd forint tőkebefektetést kapott a Continest

A Takarék Kockázati Tőkealap 1,25 milliárd forint forrást biztosít az összecsukható konténerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Continest Technologies Zrt.-nek, a tranzakció során az alap kisebbségi részesedést szerzett.

ÁSZ-elnök: 2019 első felében is folytatódtak a kedvező költségvetési folyamatok

Az első félév előzetes adatai alapján idén is folytatódtak a kedvező költségvetési folyamatok a foglalkoztatás és a fenntarthatóság szempontjából is - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Elfogadta a parlament a 2020-as költségvetést

Elfogadta Magyarország 2020-as központi költségvetését az Országgyűlés pénteken.

ITM: az iparnak is köszönhető, hogy Brüsszel javította a magyar növekedési előrejelzést

A magyar ipar kulcságazatai tartósan jól teljesítenek, ennek is köszönhető, hogy Brüsszel javította a magyar növekedési előrejelzést.

Vegyes indítás Nyugat-Európában

Vegyesen indult a pénteki kereskedés Nyugat-Európában.

BUX: 40 739,42 pont, változatlan nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40 739,42 ponton nyitott pénteken.