Új ügyvezetője lesz a BMW Group Magyarországnak

Augusztus elsejétől Maciej Galant tölti be a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét - közölte a cég az MTI-vel kedden.

Intrum: rövid fizetési határidőt szabnak a magyar cégek

Rendkívül rövid fizetési határidőket szabnak a magyar vállalatok, emiatt sok egyéni ügyfél kénytelen halasztást kérni - derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő Európai Fizetési Jelentés című reprezentatív kutatásából.

BUX: 40 731,13 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,73 pontos emelkedéssel, 40 731,13 ponton nyitott kedden.

KSH: májusban 26,3 százalékkal nőtt az építőipar termelése

Májusban az építőipar termelése 26,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit az áprilisi 40,1 százalékos növekedést és az első négyhavi 45,8 százalékot követően - jelentett kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kis emelkedéssel nyithat a tőzsde

Enyhe emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), és nem várható jelentős elmozdulás a nap folyamán sem az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

OTT-One: közel 2 milliárd forint értékű megbízás és nyilvános kibocsátás

Az OTT-One hétfőn megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben információbiztonság-technológia fejlesztésekről.

Új ügyvezető igazgató a Mercedes-Benz Hungária Kft.-nél

Reinhard Münster vette át a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetését hétfőtől - közölte a cég az MTI-vel.

Az idei első öt hónapban 23 százalékkal nőtt a román építőipari termelés

Az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint 23 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Energiahivatal: tovább csökkentek a lakossági fogyasztók rezsiköltségei

Tovább csökkentek a lakossági fogyasztók rezsiköltségei Magyarországon.

Román médiaértesülés: az amerikai ExxonMobil egy harmadik partnert is bevonna a fekete-tengeri földgázkitermelésbe

Az amerikai ExxonMobil egy harmadik partnert is bevonna a fekete-tengeri földgázkitermelésbe - adta hírül hétfőn a román Agerpres hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva.

Concordia Közraktár Zrt.: közepes minőségű lehet idén a termés

Közepes minőségű évre számíthat a szántóföldi ágazat, a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpából is voltak rosszabb tételek, a búzatermés a kedvezőtlen toxinhelyzet ellenére megfelelő - közölte a Concordia Közraktár Zrt. hétfőn az MTI-vel.

KSH: májusban lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

A növénytermesztési termékek éves áremelkedése májusban 3,5 százalékosra mérséklődött az áprilisi 6,8 százalékosról, az élőállatok és állati termékek drágulása viszont 6,3 százalékosról 10,8 százalékosra emelkedett.