Papíralapú raklap gyártását kezdte el a DS Smith Packaging Hungary Kft.

Uniós és állami támogatással, mintegy hárommilliárd forintból papíralapú rakodólapot és ehhez kapcsolódó termékcsoportot, valamint az előállításhoz szükséges technológiát fejlesztett ki a csomagolóanyag-gyártással foglalkozó DS Smith Packaging Hungary Kft..

Jövő hétvégén tartják a Hajdúsági Expót és az Európai Traktorhúzó Versenyt

Jövő hétvégén rendezik meg a nyolcadik Hajdúsági Expót és Traktorhúzó Európai Kupát Hajdúböszörményben - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón,a rendezvény helyszínén, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola melletti pályán.

ITM: 2020-tól nő a biológiai összetevők aránya az üzemanyagokban

A kormány döntése alapján 2020 januárjától nő a biológiai eredetű összetevők bekeverési aránya a Magyarországon forgalomba kerülő üzemanyagokban.

Szöulba, Prágába, Belgrádba, Stuttgartba és Szófiába indít új járatokat a LOT Budapestről

Öt új járatot indít Budapestről a lengyel LOT légitársaság, Szöul mellett Prágába, Belgrádba, Stuttgartba és Szófiába is új járatok indulnak - jelentette be Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója szerdán Budapesten.

Az OMV-Petrom továbbra is elégedetlen a romániai jogi feltételekkel, így halasztja a fekete-tengeri gáz kitermelését

Az osztrák OMV Petrom olajtársaság közölte, hogy a román jogi környezet továbbra sem teszi lehetővé, hogy a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről döntsenek, de jelezték: továbbra is érdekeltek a projektben és tárgyalnak a hatóságokkal.

Lassult a spanyol gazdaság növekedése az idei második negyedévben

A spanyol gazdaság 0,5 százalékkal növekedett április és június között, ami 0,2 százalékos lassulást jelent az első negyedévhez képest - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán közzétett előzetes jelentésében.

Figyelmeztetést adott ki a jegybank a Crypto World Evolutionra

Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján a Crypto World Evolutionra (CWE), amely piramisjáték egyes jegyeit hordozó multi level marketing (MLM) terméket reklámoz a közösségi médiában magyar magánszemélyeknek.

ÁSZ: önteszttel ellenőrizhetik a pártok gazdálkodásuk törvényességét

Öntesztet állított össze a költségvetési támogatásban részesülő pártoknak és pártalapítványoknak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) saját működésük és gazdálkodásuk szabályosságának ellenőrzésére - közölte az ÁSZ szerdán az MTI-vel.

KSH: csaknem hat és félezer lakás épült az első félévben

Az első félévében 6472 új lakás épült, 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 227 volt, 0,9 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában.

Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen nyitottak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek.

KSH: júniusban alig emelkedtek az ipari termelői árak

Az ipari termelői árak júniusban átlagosan alig 0,1 százalékkal emelkedtek a tavaly júniusihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.