Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, miközben a befektetők már az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatdöntésére, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kimenetelére várnak.

Elérhetők a lakástámogatási tájékoztatók a Pénzügyminisztérium honlapján

Már elérhető a Pénzügyminisztérium (PM) honlapján a lakáscélú állami támogatásokról szóló összes tájékoztató, amelyek a családvédelmi akcióterv keretében júliusban életbe lépett legújabb, kedvező változásokat is tartalmazzák - közölte a PM kedden az MTI-vel.

Három és fél éves mélyponton a gazdasági hangulat az euróövezetben

Három és fél éves mélypontra csökkent júliusban a gazdasági hangulat az euróövezetben, az üzleti klíma mutatója pedig hat éves mélypontot ért el az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG EcFin) kedden publikált jelentése alapján.

EY: a magyarok nyitottak a digitális technológiák alkalmazására

Az internetet használó magyarok a legnyitottabbak a digitális megoldások alkalmazására a kelet-közép-európai régióban - derül ki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég kutatásából.

Nem változott a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamváltozás nélkül értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Mabisz: kétmilliárd forint kár a múlt hétvégi viharok miatt

Kétmilliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak az elmúlt hétvégi viharok - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.

Nébih: szerdán lejár az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje

Az élelmiszerlánc szereplői május végéig készítették el élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásukat, az ekkor megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2020. január 31-ig kell átutalniuk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elkülönített fizetési számlájára.

PM: a kormányzati intézkedések hozzájárultak a bérek növekedéséhez

A kormányzati intézkedések, köztük az adócsökkentés, a kormány és a versenyszféra között létrejött megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról hozzájárultak a bérek növekedéséhez.

Márciusra halasztotta az azonnali fizetési rendszer bevezetését az MNB

Jövő év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy minden bank megfelelően fel tudjon készülni - közölte Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

KSH: májusban ismét kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése

Májusban a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés.

Vegyes kezdés Európában

Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.

Iránykeresés, kis emelkedés várható a nyitáskor

Iránykereséssel, minimális emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.