Februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,2 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és szökőnaphatástól) megtisztítva 3,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A "rezsikörúton" első kézből tapasztaltak és a friss összehasonlító Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jelentésének tényszámai is azt igazolják, hogy egész Európában a magyar gáz- és áramárak messze a legkisebbek.
A mesterséges intelligencia (MI) stratégia megújítása több ponton is összhangban van a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslataival, jó irány a kkv-szektor támogatása - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Nem emeli levélfeladási díjait a Magyar Posta - közölte a posta az MTI-vel pénteken.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén is meghirdette pályázatát, amely akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára szellemi alkotásaik jogi védelméhez.
Márciusban is teljesült a kormány elvárása: sikerült fenntartani a kedvező üzemanyagárakat Magyarországon -írta pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A belgazdasági folyamatok kedvezően alakulnak, az ipar teljesítményét a gyenge külső kereslet fogja vissza - így kommentálta a legfrissebb iparstatisztikai adatokat pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az új pályázat biogáz és biometán előállító kapacitások építéséhez, meglévő kapacitások fejlesztéséhez kínál támogatást a hazai vállalatok számára.
2025 februárjában az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Újabb szigorítások és intézkedések jönnek a ragadós száj- és körömfájás vírusának megfékezése érdekében, a szakemberek minden lehetséges eszközzel a betegség megállításán dolgoznak - jelentette be csütörtöki videóüzenetében az agrárminiszter.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöktől kezdi el kiküldeni az újabb adategyeztetési felhívásokat; ezúttal azokat a cégeket hívják fel a hibák javítására, amelyek bejelentették ugyan az egyszerűsített foglalkoztatást, bevallásukban azonban elmulasztottak számot adni munkavállalójukról.
Még idén vagy a jövő év elején megkezdi a termelést több piacvezető kínai óriáscég is Magyarországon, ami nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy 2025 az áttörés éve legyen a magyar gazdaságban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.