Turisztikai ügynökség: a turizmus más szolgáltatóira is kiterjesztenék az adatközlő rendszert

A szálláshelyek után a turizmusban más szolgáltatókra is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét, ne csak a szálláshelyeknél.

Elemzők: az ipar teljesítménye és nemzetközi tényezők javították a februári külkereskedelmi egyenleget

Az ipari termelés februári eredményeivel összhangban élénkült a kivitel növekedési üteme, míg az import euróban számolt emelkedését a világpiaci olajárak csökkenése a cserarányok javulásán keresztül mérsékelte.

A Magyar Közút az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságokkal készül az önvezető járművek megjelenésére

Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetői, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben - közölte a Magyar Közút hétfőn.

NAV: már egy hónapja elérhető az szja-bevallási tervezet

Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető az adóhatóság webes felületén, amelyet érdemes átnézni, és szükség esetén módosítani, majd beküldeni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.

Mínuszban indult a kereskedés Nyugat-Európában

Mínuszban indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn a pénteki erősödés után.

BUX: 41 841,92 pont, stagnálás a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a pénteki záró értékén, 41 841,92 ponton nyitott hétfőn.

Nem várnak emelkedést a szakértők a tőzsdén

Mínuszos nyitásra és negatív korrekcióra számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

PM: társadalmi egyeztetésen az épületenergetikai pályázat

Elindult a "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében.

ITM: több mint 4400 programmal tartják meg az idei Szakmák Éjszakáját

Országszerte 160 település 467 szakképző intézménye több mint 4400 programmal várja az érdeklődőket jövő pénteken, a Szakmák Éjszakáján.

Tállai András: a kormány célja az energiahatékonyság növelése

Komoly, határozott célja a kormánynak, hogy ösztönözze az energiahatékonyság növekedését, a megújuló energiaforrások elterjedését - jelentette ki Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára egy naperőmű-létesítési projekt bemutató rendezvényén Mezőkövesden pénteken.

Patai: dinamikus maradhat idén a hitelezés

A tavalyi csúcsévet követően idén lassulni fog ugyan a reálgazdasági növekedés, a pénzügyi ciklus azonban emelkedő szakaszban van, így a hitelezés dinamikus maradhat - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a szövetség jubileumi konferenciáján pénteken Budapesten.

Kínai beruházásban újul meg a zalaegerszegi Hotel Balaton

Kínai befektetők vásárolták meg és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont; az egymilliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el - közölte az építkezésen tartott bejárás keretében pénteken a város polgármestere.