Az ipari termelés volumene februárban 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás - jelentette első becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Pluszban indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,81 pontos emelkedéssel, 41 920,25 ponton nyitott pénteken.
Némi pozitív korrekcióra és iránykeresésre számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Bár még csak három hét telt el azóta, hogy az adófizetők az interneten megnézhetik az adóbevallási tervezetet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készített nekik, már közel egymillióan rákattintottak a nyomtatványra, több mint ötszázezren pedig véglegesítették a bevallást.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A MÁV-Start nyitott arra, hogy a vonattal elérhető vidéki nagyvárosokkal és megyeszékhelyekkel összehangolja a vasúti személyszállítást és a helyi közösségi közlekedést - válaszolta a vasúttársaság csütörtökön az MTI kérdésére.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A magyarok több mint harmada havonta 1-5 ezer forint közötti összeget fordítana magán egészségbiztosításra - közölte a CIG Pannónia Biztosító csütörtökön az MTI-vel ezerfős reprezentatív kutatása alapján.
Ha a kedvező folyamatok fennmaradnak, 2021-re megszűnhet az ország nettó külső adóssága - mondta Koroknai Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője csütörtökön Budapesten a jegybank sajtótájékoztatóján.
Románia öt éven belül az Európai Unió legnagyobb gáztermelője és energetikailag független ország lesz - jelentette ki Nicolae Badalau román gazdasági miniszter a köztelevíziónak adott interjújában, amelyet a Mediafax hírügynökség idézett csütörtökön.
Mintegy másfélmillió ember árvízi biztonsága javul a Tisza völgyében a digitális vízgazdálkodás első lépéseként.
Ha a kedvező folyamatok fennmaradnak, 2021-re megszűnhet az ország nettó külső adóssága - mondta Koroknai Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője csütörtökön Budapesten a jegybank sajtótájékoztatóján.
Jelentős konjunkturális lehűlést jelez Németországban az idei évre a vezető német gazdaságkutató intézeteknek a német szövetségi gazdasági minisztérium megbízásából készített közös prognózisa.