KSH: 4,4 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban

Januárban az ipari termelés volumene 4,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt - erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Iránykereséssel, csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint

Iránykereséssel, enyhe csökkenéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.

A Nébih illegális sertéstelepre bukkant Pest megyében

Ötvenöt illegálisan tartott sertést találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei az egyik Pest megyei állattartó telepen, amely többszörösen megsértette a jogszabályi előírásokat - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.

Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a befektetők kockázatkerülő üzemmódra váltottak, miután a brit parlament alsóháza újból elutasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.

Gyengült a forint

Kissé gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel.

Több állatjóléti támogatást kapnak a baromfi- és sertéstartók

Az Agrárminisztérium ismét megemelte a baromfi- és sertéstartóknak járó állatjóléti támogatást a 2018 -as jogosultságok után, a 14,3 milliárd forintos keretösszeg elérte a 2010-es 2,5-szeresét - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel kedden.

Telenor: az 5G jelentős hálózatfejlesztést igényel

Az 5G-re való átállás minden eddiginél nagyobb hálózatfejlesztési beruházást igényel a szolgáltatóktól, ami előrevetíti a hálózatmegosztás (network sharing) lehetőségét - mondta a Telenor Magyarország vezérigazgató-helyettese háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.

Varga Mihály: Magyarország nem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását

A magyar kormány továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását, ezért igyekszik elérni, hogy az unió engedélyezze a saját célra történő pálinkakészítés adómentességét.

Orbán: Magyarország biztonságos környezetet és biztos jövőt ajánl a fiataljainak

Magyarország ajánlata a fiataloknak a biztonságos környezet és a biztos jövő - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Hungexpón, a XII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.

GKI: 17 százalékkal nőtt az online kiskereskedelem forgalma tavaly

A hazai online kiskereskedelem forgalma 17 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest, elérte a nettó 425 milliárd forintot a GKI Digital és az Árukereső felmérése szerint.

MNB: megújult a hitelintézetek adatainak publikálása

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2018. negyedik negyedévi, a hitelintézetek adatait bemutató sajtóközleményével egy időben új statisztikai publikációs felületet vezet be - mondta Kissné Ladányi Éva, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a jegybank keddi sajtótájékoztatón.

Áprilistól kétszintű hitelesítést vezet be az útdíjfizetési szolgáltató

Áprilistól kétszintű ügyfélhitelesítést vezet be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. a weboldalain bankkártyás vásárlásoknál - közölte a NÚSZ Zrt. kedden az MTI-vel.