MNB: már hét banknál elérhető a Minősített Vállalati Hitel

Már hét nagybanknál, az OTP Bank, az Erste Bank, az MBH Bank, a K&H Bank után már a Raiffeisen, az UniCredit Bank és a CIB Bank kínálatában is elérhetővé váltak a Minősített Vállalati Hitelek - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden az MTI-vel.

Lázár János: 40 milliárd forintból újul meg a gödöllői Grassalkovich-kastély

A kormány és az OTP Bank 50-50 millió eurót, azaz 20-20 milliárd forintot biztosít a gödöllői Grassalkovich-kastély átfogó felújítására - jelentette be az építési és közlekedési miniszter hétfőn a helyszínen.

OTP-vezérigazgató-helyettes: folyamatosan erősíti pozícióit az OTP

Negyedévről negyedévre erősíti a pozícióit az OTP Bank, kiemelkedő a jövedelmezőség, stabil az eszközminőség és a tőke, valamint a likviditási helyzet - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az első negyedéves eredményeket értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

OTP Bank: a vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben

A vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben, így azok a cégek, amelyek ezt nem veszik figyelembe, hátrányba kerülhetnek - közölte reprezentatív felmérésének eredményei alapján az OTP Bank hétfőn az MTI-vel.

Mozgó bankfiókot nyitott az OTP Bank több Békés vármegyei településen

Mozgó bankfiókot nyitott az OTP Bank több Békés vármegyei településen - közölte a pénzintézet kedden közleményben az MTI-vel.

Egyszámjegyű áremelést hajt végre az OTP Bank a lakossági számlacsomagoknál

Az OTP Bank a digitális, elektronikus átutalásoknál egyszámjegyű, a többi díjnál differenciált ármódosítást hajt végre 2024. március 1-jétől lakossági ügyfeleinél.

OTP: a többség fontosnak tartja az anyagi biztonságot idős korára

A megkérdezettek többsége fontosnak tartja, hogy idős korában ne legyenek anyagi nehézségei, a várható állami nyugdíjtól ugyanakkor nem remélnek gondtalan megélhetést - közölte az OTP Nyugdíjpénztár szerdán az MTI-vel.

Kihirdették az OTP Class pályázatának nyertes iskolai közösségeit

Négy iskolai osztály nyert pénzjutalmat az idén először meghirdetett OTP Class pályázaton, amelynek célja a diákok pénzügyi tudatosságágának növelése és az iskolai közösségek támogatása - tájékoztatta a pályázatot meghirdető OTP Bank kedden az MTI-t.

Szerbiai tőkepiaci szolgáltatóval bővíti portfolióját az OTP Bank

Az OTP Bank egy szerb alapkezelő megvásárlásával bővítette portfolióját.

Az OTP Bank 44 millió forinttal támogatja az önkormányzati pályázatán győztes településeket

Kihirdették az OTP Bank - Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) partnerségével - kiírt önkormányzati pályázatának eredményét, a nyertes települések összesen 44 millió forintot nyertek céljaik megvalósítására - közölte az OTP Bank csütörtökön az MTI-vel.

OTP: 35 százalékkal bővült az elektronikus fizetések forgalma

Az OTP Bank rendszereiben lebonyolított elektronikus fizetések forgalma az év első három hónapjában a megelőző negyedévhez képest ugyan 5,5 százalékkal visszaesett, éves összevetésben azonban 34,9 százalékkal bővült, amiben az infláció jelentős szerepet játszott - közölte az OTP Bank.

OTP: a lakosság 76 százaléka jelentősen növelte költéseit

A 18 és 70 év közötti lakosság 76 százalékának jelentősen, 19 százaléknak pedig enyhén nőttek a költései, mindössze 4 százalék gondolja úgy, hogy nem történt változás a kiadásaiban - derült ki az OTP Bank reprezentatív Öngondoskodási index felméréséből.