OTP Bank: a vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben

A vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben, így azok a cégek, amelyek ezt nem veszik figyelembe, hátrányba kerülhetnek - közölte reprezentatív felmérésének eredményei alapján az OTP Bank hétfőn az MTI-vel.Az OTP Bank megbízásából tavaly decemberben a Magyar Target Pulzus Média Kutató Kft. végezte a kutatást, amelybe 500 magyar mikro-, kis- és középvállalkozást vont be. A felmérésből az is kiderült, hogy az e-fizetést kínáló vállalkozások 86 százaléka már azelőtt elérhetővé tette a banki utalást vagy a kártyás vásárlást, hogy az elektronikus fizetést a vállalkozások egyes szegmenseiben kötelezővé tevő jogszabály életbe lépett. Többségük ugyan nem tapasztalt jelentős változást, de 12-12 százalékuk észlelte, hogy nőtt a vásárlók száma vagy az átlagos kosárérték.
    

Azok pedig, akik csak készpénzes fizetést biztosítanak, több problémával is szembesültek. Minden harmadik céggel előfordult már, hogy valaki nem tudott nála vásárolni, mert a vásárlónál nem volt elég készpénz, és szintén több mint egyharmaduknál hiúsult meg vásárlás azért, mert nem tudtak nagyobb címletből visszaadni - ismertette az OTP Bank.
   

A bank adatai alapján rámutattak, hogy egyre több vállalkozás ismeri fel az elektronikus fizetési megoldások előnyét. Az első negyedévben a POS-terminálok száma az OTP Bank ügyfelei között csaknem 9 százalékkal, míg a SimplePay Telefonos POS-t - amikor a kereskedő mobiltelefonja funkcionál terminálként - használó vállalkozások száma mintegy 30 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com