A nemzetközi befektetői hangulat kedvezően hat a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) is, az MTI-nek nyilatkozó elemzők arra számítanak, hogy a magyar részvénypiac emelkedni fog pénteken.
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel, a dollárhoz képest gyengült, míg az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét és el kell érni, hogy a külföldi áruk ne csak áthaladjanak, hanem meg is "álljanak és hozzáadott belföldi értékkel gyarapodjanak" az országban
Bővül azok köre, akik vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek panziójuk fejlesztésre a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukción keresztül, egy új kormányrendelet 25 szobás méretben határozta meg a panziók felső kapacitáshatárát a korábbi 10 szoba helyett.
Idén 25 milliárd forint, jövőre 50 milliárd forint értékben hirdet meg forrásokat a kormány a kevésbé fejlett Pest megyei települések számára, ami a tavaly lekötött 5 milliárd forinttal együtt 80 milliárd forint állami támogatást jelent
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén szerdán, történelme során először 23 ezer pont fölött indította a kereskedést a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe annak nyomán, hogy egy sor nagyvállalat a vártnál jobb eredményekről számolt be gyorsjelentésében.
Új pályázati felhívás jelent meg 3,3 milliárd forint keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a mikro-, kis és középvállalkozások (kkv) versenyképességének és hatékonyságának növelésére.
A gazdaság digitális átalakítása a növekedés fontos eleme, és mivel a régió gazdasága nagyon hasonló szerkezetű, ezért a V4-es országok közös feladatokat tudnak és akarnak meghatározni .
A CIB Bank elemzői szerint a laza monetáris kondíciók 2018 végéig, de még 2019 első felében is fennmaradhatnak.
BUX: 38 909,78 pont, -0,54 százalék záráskor.