BUX: 31 699,99 pont, változatlan nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 0,86 pontos csökkenéssel, 31 699,99 ponton nyitott pénteken.

Kedvezően módosította az októberi külkereskedelmi többletre vonatkozó becslését a KSH

Októberben az export euróban számolt értéke 1,0, az importé 2,5 százalékkal maradt az egy évvel korábbitól.

Elemzők: rendkívül alacsony forgalom várható a BÉT-en

Rendkívül alacsony forgalomra, azonban eltérő kereskedési irányokra számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó tőzsdei elemzők.

Keveset változott a forint árfolyama

Csak kis mértékben változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon péntek reggelre csütörtök estéhez képest.

Új repülőjáratok indulnak Budapest és London között

Új repülőjáratok indulnak a brit és a magyar főváros között 2017 májusában, amikor a magyar piacon új szereplőként fellépő brit Flybe elindítja Ferihegy és a london környéki Southend (SEN) repülőtér közötti járatait - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.

NGM: újabb adóelkerülési kiskapuk záródnak

Újabb adóelkerülési kiskapuk záródnak azzal, hogy Magyarország is csatlakozik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) multinacionális vállalatok adóelkerülési és agresszív adótervezési gyakorlata ellen fellépő információcsere egyezményéhez - közölte a Nemzetgazdasági Minisztériu

Több mint 2460 milliárd forint fordítható közútfejlesztésre 2020-ig

Több mint 2460 milliárd forint fordítható a közúthálózat fejlesztésére 2020-ig, amelyből 1279 milliárd forint hazai forrás - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a várost keletről elkerülő út második, 3,8 kilométe

Varga: nincs szükség bűvésztrükkreVarga: nincs szükség bűvésztrükkre

A 310-315-ös sávban mozgó forint picit gyengébb annál, mint amire a Nemzetgazdasági Minisztérium számított, de ez az árfolyam nem befolyásolja az államadósság csökkenését, nincs szükség bűvésztrükkre - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.

NGM: megjelent az első két pályázat Pest megye fejlesztésére

Csaknem 5 milliárd forint keretösszeggel megjelent az első két pályázati felhívás, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási program részeként hirdet meg - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért fel

NGM: jelentős támasz a költségvetésnek a foglalkoztatás és a reálkeresetek növekedése

A foglalkoztatottak számának bővülése és a reálkeresetek növekedése jelentős támaszt ad a költségvetésnek - hangsúlyozta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

NGM: 59,3 milliárd forint volt az államháztartás többlete november végén

Az államháztartás központi alrendszere 59,3 milliárd forintos többlettel zárta az első tizenegy hónapot - erősítette meg szerdán kiadott részletes jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Növelte árbevételét a debreceni Alföldi Nyomda

Eredményes évet zár az Alföldi Nyomda az idén, a cég saját termelésből származó árbevétele meghaladja az 5,5 milliárd forintot, ami 300 millióval nagyobb a tavalyinál - közölte a cég vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.