Magyarország a GMO-mentes mezőgazdasági stratégiájával kulcsszerepet kíván játszani az európai fehérjeellátásban.
Vegyesen, többségében emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,37 pontos emelkedéssel, 30 230,95 ponton nyitott pénteken.
Erősödött kissé a forint péntekre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az európai uniós forrásokra az idén még 1000 milliárd forint értékű pályázatot szeretnének kiírni, jövő márciusra pedig a teljes pályázati forrást hozzáférhetővé kívánják tenni, és 2017-ben lekötni a teljes "kasszát" - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Bud
Megerősítette stratégiai partnerségét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal (BFTK Nonprofit Kft.), egyúttal 2017. januárjától a BFTK a Szállodaszövetség stratégiai társult tagjává válik - közölte a BFTK az MTI-vel csütörtökön.
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) vezetőinek több mint 75 százaléka úgy véli, hogy a munkatársakba vetett bizalom elegendő lehet a visszaélések megelőzésére, ugyanakkor az EY Magyarország tapasztalatai szerint a cégek átlagosan éves bevételük 5-7 százalékát visszaélések miatt vesztik el - der
Globális szinten négy munkahelyből három mindenképp függ majd a víztől; a vízhiány és az egyre nehezebben elérhető vízkészletek ellehetetlenítik a vízigényes szakmákat és akadályozhatják a gazdasági növekedést az elkövetkező években - hívják fel a figyelmet a november 28. és 30. között tartandó Buda
A külföldi vásárlók lépést tartanak a magyar lakáspiac növekedésével: 2013 és 2015 között az évi 89-134 ezer adásvétel 6-7 százalékát adták, a tulajdonukban lévő lakásállomány az elmúlt 3 évben több mint 7 ezer ingatlannal nőtt - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - jelentette második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátotta a lakóépületek energiahatékonyságának és a megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelpályázati felhívását - tájékoztatta Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t c
A bérlakás-rendszer hiányosságaira, az átalakításához szükséges új szemléletmódra hívták fel a figyelmet civil, vállalati, kormányzati és önkormányzati szakértők a Wienerberger Zrt., a Habitat for Humanity Magyarország és a Társaság a Lakásépítésért (TLE), Lakásfelújításért Egyesület közös, szerdán