Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2022-ben közel 4 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,1 milliárd euróval szemben; az adózás előtti nyeresége is nőtt: a 2021. évi közel 75 millió euró után tavaly több mint 96 millió euró lett - közölte a társaság az MTI-vel.
Az Európai Bizottság véglegesen jóváhagyta, hogy a Mol felvásárolja az OMV Sloveniját, ezzel a Mol-csoport jó úton halad afelé, hogy Szlovéniában a szegmens második legnagyobb piaci szereplőjévé váljon - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
Tovább erősödik Magyarország szerepe a kelet-nyugati tranzitforgalom szervezésében, ami jelentősen segíti az ukrán mezőgazdasági áruk eljuttatását az egyébként is nehéz helyzetben lévő afrikai és közel-keleti államokba - jelentette ki Szijjártó Péter.
A Mol-csoport és a Janaf hosszas, több mint egy éven át tartó tárgyalás után megállapodott az Adria-vezeték használatának díjáról - közölte a Mol-csoport csütörtökön az MTI-vel.
Ősszel kerülhet a kormány elé a horgászturisztikai stratégia és program, az előkészítő munkacsoportban a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) mellett a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is részt vesz.
A földgázfogyasztás az október közepétől április közepéig tartó időszakban az eggyel korábbi fűtési szezonhoz képest 24,5 százalékkal, a felhasznált villamos energia mennyisége 7,5 százalékkal csökkent Magyarországon.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Barátság-kőolajvezeték felrobbantása magyar nemzetbiztonsági érdekeket fenyegető akció lenne, mivel a vezeték életfontosságú, amely a gazdaságot és az ország működését alapjaiban befolyásolja.
Súlyosan és többszörösen jogsértő állattartási gyakorlat miatt intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy tornaszentjakabi (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye) állattartónál - tájékoztatott a hivatal csütörtökön az áprilisi esetről.
A műanyagiparban érdekelt, hazai tulajdonú Trimetrik Kft. élvonalbeli technológiákat (Ipar 4.0, robotika, szenzortechnika) integráló, műanyag alkatrészeket termelő gyárat létesít Székesfehérváron, a Magyar Multi Program támogatásából.
Ötödik alkalommal hirdette meg a Közlekedési Innovációs Díj pályázatot a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE).
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felülvizsgálja a nyerstej árát meghatározó árprognózis módszertanát - erről állapodtak meg a tejpiaci szakmaközi szervezet és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vezetői.