A Hiventures 170 millió forint befektetéssel támogatja az iBar startupot

A Hiventures kockázati tőkealap-kezelő 170 millió forinttal támogatja az iBar startup vállalkozást, amely a vendéglátóhelyek árukészletének kezelésére fejlesztett mesterséges intelligenciára épülő egyedi mobilapplikációt - közölték a társaságok szerdán az MTI-vel.

A fiatalok startup vállalkozását támogató program indul (2. rész)

A magyar kormány elkötelezett a fiatal tehetségek támogatása mellett, ennek jegyében a Start program keretében innovatív vállalkozói ötletek megvalósítására pályázhatnak keddtől a 18 és 35 év közöttiek - jelentette be Hornung Ágnes.

Nemzetközi szintre lép a magyar Donably közösségi támogatásokat gyűjtő cég

A közösségi finanszírozás piaca meghaladta az 1,3 milliárd dolláros értéket világszinten; erre a területre tervez belépni nemzetközi szinten a magyar Donably - közölte a támogatói mikrotranzakciók piacán tevékenykedő startup az MTI-vel.

Az MVM startup versenyén hat kezdeményezést díjaztak

Kihirdették az MVM Edison startup verseny idei győzteseit; az innovatív kezdeményezéseket ötlet és érett (scale up) fázis kategóriákban díjazták - tájékoztatta az MVM az MTI-t pénteken.

ITM: elstartolt a CES, tizenkét magyar startup a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményén

Az INPUT Program és az Express Innovation Agency közös szervezésében tizenkét magyar startup mutatkozhat be a Consumer Electronics Show-n (CES), Las Vegasban, január 5-7. között.

A műanyagot villanyáramként, illetve építőanyagként újrahasznosító ötletek kapták a fődíjat egy startupversenyen

A műanyagot villanyárammá alakító Prometheus 42, valamint a tengerben található műanyagdarabokból alternatív építészeti anyagot készítő Moseanic nyerte el a fődíjat a Klímainnovációs Közösség által meghirdetett Startup Plastic Surgery programot lezáró versenyben.

Joó István: fiatal vállalkozások mutatkoznak be pénteken a Hungexpón

A hétvége előtt a fiatal vállalkozásoké a Planet 2021 Budapest színpada, 20-25 startup mutatkozik be a Hungexpón - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a rendezvény szervezéséért felelős kormánybiztos, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára.

V4-es befektetők keresik a legjobb fenntartható innovációkat

A V4-es országok vezető kockázatitőke-befektetőivel közösen indít programot a Visegrádi Alap támogatásával az üzleti tanácsadással foglalkozó Enterprise Hungary, hogy megtalálja a régió legjobb fenntartható innovációit - közölte az Enterprise Hungary Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel csütörtökön.

ITM: a nagyvállalati szféra is bekapcsolódik az első egyetemi startup képzésbe

A vállalkozói utánpótlás ösztönzésére indított hiánypótló képzéshez, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP) már partnerként csatlakozott az Antenna Hungária, az MVM Csoport és legújabban a Mol is.

Közel négyszáz millió forintból fejleszthetik a digitális termékek körét Magyarországon

A Virgo Ventures Technológiai Inkubátor Kft. 300 millió forint támogatást nyert el a hazai startup ökoszisztéma fejlesztésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Startup Factory pályázaton, a projekt összköltsége 371,428 millió forint.

Nyereséggel szállt ki a Hiventures az e-logisztikai Webshippy startup-ból

Eddigi legeredményesebb exitjét zárta az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. tőkealap-kezelő, amely szakmai befektetőnek, a magyar Trans-Spednek adta el az e-kereskedelmi logisztika digitalizálásával foglalkozó magyar startupban, a Webshippy-ben meglévő 27 százalékos kisebbségi tulajdonrészét.

Több mint egymilliárd forinttal szállt be a PortfoLion vezette befektetői társulás egy amerikai-orosz nyelvoktató startupba

Hat nemzetközi befektetővel 4,25 millió dolláros (nagyjából 1,2 milliárd forint) tőkeemelést hajtott végre az amerikai-orosz startup, a Novakid angol idegennyelvi oktató platform gyerekeknek - közölte a tranzakciót vezető befektető, a magyar kötődésű PortfoLion Capital Partners pénteken az MTI-vel.